A héten elvégzik a Déli összekötő vasúti Duna-híd új hídszerkezetének próbaterhelését, így vasárnap estétől a vasúti forgalom menetrend szerint bonyolódhat azon keresztül – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel.
Február végén az utolsó elem beemelésével átjárhatóvá vált az új hídszerkezet, amely a Déli Körvasút fejlesztésének első állomása. A beruházás részeként kettőről háromvágányosra bővült a Déli összekötő vasúti híd; az új hídszerkezet megépítése után következik a meglévő két hídszerkezet újra cserélése – ismertette a NIF.
A Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése összesen 35,9 milliárd forintból valósul meg. A beruházást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITT) megbízásából a NIF valósítja meg, a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft.-vel mint kivitelezővel együttműködve.
A Déli Körvasút a Budapest Fejlesztési Központ és a NIF közös projektje. A fejlesztés célja, hogy több elővárosi vonat közlekedjen az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé válhasson, és nagyobb szerephez jusson Budapest közlekedésében.
Forrás: MTI
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…