Categories: Hírek

33 százalékkal drágultak a használtautók

Suzuki Swift és a Ford Focus a legkeresettebb

 

Tavaly a legkeresettebb használtautó a Skoda Octavia volt. Idén a Suzuki Switre és a Ford Focusra kattintanak a legtöbben. Decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz képest pedig csaknem 1 millió forintos, 33,2 százalékos a drágulás történt a használtautók piacán – közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu. 

Az elmúlt év márciusában és áprilisában az autópiac egészével a Használtautó.hu felületén indított keresések száma is visszaesett, de az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, és számuk azóta is csak nőtt. Idén az első negyedévben 35 százalékkal, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztráltak, mint tavaly ilyenkor.

A nagyobb kereslet csak az egyik árfelhajtó tényező, a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt az új autók ára, valamint a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult – fejtette ki a közleményben Katona Mátyás szakértő.A kereslet növekedése ellenére a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz képest. Ugyanakkor az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csak 4,2 százalékos elmaradást mutatott, a közlemény szerint így még mindig az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít. A koronavírus-járvány hatására a személyes mobilitás felértékelődött, és olyan vevők jelentek meg a piacon, akik korábban nem tudtak vagy nem akartak saját autót vásárolni.

Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt, míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben, az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift. Szintén dobogós a Skoda Octavia és Ford Focus.

Az átlagár-növekedés kiszámításához az adott hónapban a Használtautó.hu felületén feladott hirdetések átlagárait hasonlították össze, amiben benne vannak a gyakorlatilag újnak számító szalonautók hirdetési árai is – derül ki a közreadott jelentésből.

k.z.t./fotó: hasznaltauto.hu

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

19 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago