Vannak, akik sohasem pihennek: az autó tolvajok és a horrorkaravánok vezetői, no meg az egyenruhások. Nincs az évnek olyan napja, hogy ne adnánk róluk hírt, pedig minden intézkedés be sem kerül az összesítőbe – olvashatunk két újabb esetről a police.hu hírei között.
A magyar rendőrök ezúttal egy, a svájci hatóságok által körözött gépjárművet foglaltak le Nagylak közelében. A járőrök 2021. április 18-án nem sokkal 9 óra után, Nagylak külterületén állítottak meg egy svájci honosságú Alfa Romeo-t, amit egy román férfi vezetett. Az adattári ellenőrzés során kiderült, hogy az autó szerepel a körözési rendszerben, azt a svájci hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a csaknem 2 millió forint értékű járművet lefoglalták, a sofőrét pedig gyanúsítottként kihallgatták.
A Pest megyei autópályás rendőröknek egy járműszerelvény tűnt túlsúlyosnak, ezért egy mérés erejéig félreállították a gépjárművet és vontatmányát.
Az M0 autóúton haladt a jármű a hozzá kapcsolt két utánfutóval, amikor a rendőrök 2021. április 16-án délután leintették. Az Annahegyi pihenőnél kiszúrt, három személygépkocsit szállító román karaván messze meghaladta a megengedett tömeget.
A veszélyes túlsúlyt a rendőrök 350 ezer forint közigazgatási bírsággal honorálták, a jármű vezetője csak azután folytathatta útját, amikor megszüntette a szabálytalanságot – olvasható a rendőrség honlapján.
k.z.t./fotó: police.hu
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…