Categories: Hírek

Tavaly 70 ezer bankkártya csalás történt

Veszélyeztetett érték 1,3 milliárd forint

Az egyre gyakoribbá váló bankkártyás és online visszaélések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András az MTI-nek elmondta, hogy tavaly mintegy 70 ezer visszaélés történt, és csaknem 1,3 milliárd forintot próbáltak ellopni a bankkártyacsalók, de az elsőre riasztónak tűnő számok ellenére Magyarország a bankkártya-használat terén a legbiztonságosabb európai országok közé tartozik.

 

Egymillió bankkártyás fizetési tranzakcióból 73 esetben merült fel tavaly a csalás gyanúja, és egymillió kártyával elköltött forintból 174 forint kerülhetett csalók kezébe. „A biztonságos kártyahasználat terén Európában évek óta elért dobogós hely azonban csak úgy őrizhető meg, ha gátat szabunk az egyre jobban terjedő csalásoknak és visszaéléséknek” – szögezte le az államtitkár.

Elmondta, hogy az elmúlt években a világon mindenhol intenzíven növekszik az internetes vásárlásokhoz kötődő csalások száma. Rendkívül sokféle formában jelentek meg a bűncselekmények a kibertérben, így például adathalász e-mailek, szolgáltatói hívásnak tűnő telefonos adatszerzési kísérletek, csomag érkezéséről tájékoztató SMS formába bújtatott kártékony programok. A bűncselekmények célja a személyes pénzügyi adatok megszerzése, ezért a megelőzés a védekezés leghatékonyabb eszköze. Az elkövetők sokszor hivatalok, bankok nevében telefonálnak, vagy küldenek elektronikus levelet – ismertette Tállai András.

Mint mondta: a csalók még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében is bombáznak levelekkel, amelyben adó-visszatérítésre hivatkozva személyes adatok mellett bankkártyaadatokat is kérnek. A NAV azonban soha nem kér emailen bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot, és értesítési gyakorlata merőben eltér a csalók módszerétől – szögezte le, megjegyezve, hogy míg 2019-ben ez egy elterjed csalási mód volt, ma már nem jellemző. A lakosság ugyanis felkészült, és nem adja ki könnyen az adatait az álnavos elkövetőknek, hanem sokszor jelzik a visszaélést.
Az államtitkár kitért az elmúlt hetek csalási kísérletére, amikor az elkövetők hamis csomagértékesítő SMS-sel trükközve próbáltak személyes adatokat szerezni. A csomagküldős csalás több európai országban komoly következményekkel járt, Spanyolországban a használatban lévő mobiltelefonok 15 százalékát megfertőzte, és tömeges anyagi károkat okozott, az érintetteket nemcsak a telefononként kiküldött több száz SMS költsége terhelte, hanem az is, hogy a megszerzett pénzügyi adatokkal az érintettek bankszámláihoz is hozzáfértek Magyarországon a megelőzés, az intenzív és gyors kommunikáció révén, sokat segített – szögezte le Tállai.

A csalók megfékezésében jelentős szerepe volt a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére felálló munkacsoportnak, amelyben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda és a bankszektor szakértői működnek együtt. A csoport tagjai intézményenként egyénileg és közösen is igyekeznek rendszeres tájékoztatással, az új felbukkanó támadások esetén pedig rendkívül gyors reagálással, figyelemfelhívással segíteni – mondta az államtitkár.

A megelőzés, az óvatosság, a gyors tájékoztatás a leghatékonyabb védelem, ezt bizonyította a NAV nevével visszaélő és a csomagküldős SMS csalások esete is – összegezett Tállai András.

Forrás: MTI

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

2 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago