Categories: Hírek

Taxi csomagtartójában csempészték be Stholt

Fedett akció a Nemzeti Színházban

 

A média fokozott érdeklődése miatt egy taxi csomagtartójában csempészték be a Nemzeti Színház kellékraktárba és egész este biztonsági őrök vigyáztak rá – idézte föl Stohl András a 2010. május 8-án ittasan, bedrogozva személyi sérüléssel okozott balesetet követő napok eseményeit tegnap este a LifeTV műsorában.

Péntek este a LifeTV egyik műsorában, Stohl András – többek között – élete egyik legnehezebb időszakát jelentő eseményéről beszélt, amikor 2010. május 08-án ittasan, tudatmódosító szer hatása alatt. személyi sérüléssel járó közúti balesetet okozott, amivel hónapokon át kiemelten foglalkozott a sajtó. Ekképpen emlékezett: „Megtörtént szombat hajnalban a baleset, és azt hiszem, hétfő este nekem Tartuffe-öt kellett játszanom, és egy olyan díszletet képzelj el, hogy volt egy ilyen kerek asztal, mint a tányér, és körbeülték az emberek, és itt egy járás volt, de az emberek ilyen közel voltak az első sorban.” – mutatott beszélgető partnerére, majd így folytatta: „Nekem az volt a szituációm, úgy rendezte Robi, hogy berohanok az asztal széléhez, és körbemegyek, és mindenkinek így a szemébe nézek, mert Tartuffe-öt keresem. Úgyhogy úgy kellett engem becsempészni oda, a taxinak a csomagtartójában.”

Arra a kérdésre, hogy mitől félt, imígyen válaszolt: „Akkor mindentől, meg annyi újságíró volt a színháznak a művészbejárójánál. Tehát nem lehetett volna anélkül bemenni, hogy ne tépjenek szét, és akkor a díszletraktárba bevittek egy taxi csomagtartójában, kimásztam belőle, felmentem az öltözőbe, felöltöztem, és tudtam, hogy le kell mennem az emberek közé.

A biztonsági őrök ott álltak a kisszínpad bejáratánál, ha botrány van, mert olyan hír is jött, hogy valaki szándékosan, tehát volt ilyen, hogy valamelyik újságtól jelezték, hogy be fognak ülni, és botrányt csinálnak.”

„Csak ott voltak a biztonsági őrök, hogy ha ilyen van, akkor bejönnek. Akkor azt az embert kivezették volna” – idézi fel a műsorban elhangzottakat a line.hu.

 

k.z.t./fotó: YouTube

 

OldA

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

4 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

1 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago