Fotelomban üldögélve gyakran olvasgatok mindenféle irodalmat. Most éppen ismét Magyar Elek méltán elismert műve, „Az Ínyesmester szakácskönyve” került a kezembe. Mai receptemet is innen merítettem.
Elolvasván rögvest el is készítettem, s imígyen ajánlom figyelmetekbe az alábbi előételt:
Orosz töltött tojás, zöldborsó pürével.
Kemény tojást főzünk tetszőleges darab számban, majd megtisztítva félbe vágjuk, a sárgáját kiszedjük. A ruszlis üvegből előcsalunk néhány heringet, amit tisztogatunk, majd pépesítünk. Ezt összekeverjük a megtört tojás sárgájával, borsozzuk, adunk hozzá némi majonézt, kevés mustárt, esetleg nagyon apróra vágott uborkát, petrezselymet.
Ezt a pépet beletöltjük a tojásokba, a tetejére vékony füstölt lazac csíkokat teszünk, majd tálra rendezzük, díszítjük.
Közben 15-20 dkg. borsót párolunk egy kanálnyi vajon, kevés vízzel. Ha már puha, szórunk reá egy kanál lisztet, elkeverjük, majd az egészet pépesítjük.
Egy-két töltött tojás mellé adunk egy jó kanálnyi borsópürét, és így kínáljuk, némi díszítéssel.
Kellemesen savanykás előétel, ami után kínálhatunk akár egyéb sülteket is.
Fakanalas jó étvágyat kívánok:
Soós István fakanalas, ex City22
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…