Categories: Hírek

24 milliós fogás Csanádpalotánál

Eredményes határszűrés

 

Változatos pillanatokat és történeteket élnek meg a határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő egyenruhások. Pár óra leforgása alatt kishajót szállító pótkocsi ugyanúgy fennakadt az ellenőrzésen, mint lopott VW Polo vagy éppen 24 milliós Range Rover – derül ki a police.hu híreiből.

Az M70 Tornyiszentmiklós Ideiglenes Határátkelőhelyen jelentkezett belépésre egy 40 éves férfi 2021. április 16-án 0 óra 15 perckor egy járműszerelvénnyel. A határrendészek ellenőrizték a Ford tehergépkocsit, és a hozzákapcsolt hajószállító pótkocsit és megállapították, hogy az utánfutón elhelyezett rendszámot eredetileg egy másik járműre adták ki, a forgalmi engedélyben szereplő adatok nem egyeztek meg a vontatott jármű egyedi azonosító adataival.

A szigetszentmiklósi sofőrt a helyszínen elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés miatt. A férfi a kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy az utánfutóra ő szerelte fel a másik járműhöz tartozó rendszámot, mert egy Olaszországban vásárolt kishajót csak így tudott Magyarországra szállítani.

 

Egy iraki férfi jelentkezett kilépésre 2021. április 16-án 15 óra 30 perckor egy német honosságú terepjáróval a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a Range Rovert a német hatóságok körözik. A szokásos utókontrollt követően a jármű vezetőjét gyanúsítottként kihallgatták, a 24 millió forint értékű járművet pedig lefoglalták.

Egy nappal korábban a csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. április 15-én 20 óra 20 perckor egy járműszerelvénnyel közlekedő 37 éves román állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a vontatmányon szállított Volkswagen Polo típusú gépkocsit a holland hatóság a Schengeni Információs Rendszerben körözi. A rendőrök a járművet lefoglalták, a külföldi férfit a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére előállították. A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal – olvasható a magyar rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldA

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

7 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago