Pásztón három családi házban és egy mezőgazdasági telepen találtak illegális áram- és gázvételezést a nyomozók. A mindenre képes szakik kerti slagon vezették el az illegálisan csapolt gázt – olvasható a police.hu hírei között.
Állampolgári bejelentés alapján, összehangolt akció keretében csaptak le a rendőrök 2021. április 14-én egy pásztói férfi ingatlanjaira lopás és közveszélyokozás elkövetésének gyanúja miatt. A rajtaütésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály nyomozói és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztály technikusai vettek részt.
A kutatás és a szemle során a rendőrök a szolgáltatók szakembereivel közösen nézték végig az ingatlanokat, melyekben házilag kialakított áram- és gázvételezést fedeztek fel. Volt olyan hely, ahol közvetlenül a ház fala mellett, ugyanakkor a föld felett, egy kerti locsolócsőben vezették el a gázt, kitéve azt az időjárás viszontagságainak. Az ingatlanok tulajdonosának célja mindegyik esetben az volt, hogy a szolgáltatók mérőóráit megkerülje, és így befolyásolja a szabályos közmű-bekötéseket, lecsökkentve ezzel a havi díjakat. Ezzel azonban feltehetőleg nemcsak saját családja életét veszélyeztette, hanem a környéken lakókét is.
A szolgáltató kára egyelőre még szakértői kérdés, ugyanúgy, ahogy annak megállapítása is, hogy fennállt-e a közveszély. A jelenleg folyamatban lévő szakértői vizsgálatot követően várható a férfi gyanúsított kihallgatása – tájékoztat az esetről a magyar rendőrség honlapja.
k.z.t./fotó: police.hu
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…
Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…