Categories: Hírek

Öt csillagos a Škoda elektromos divatterepjárója

Kiemelkedő utasvédelem

 

Az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó Euro NCAP ma közzétette a Škoda ENYAQ iV töréstesztjének eredményeit, amelyek kiemelkedő utasvédelemről tanúskodnak, így öt csillaggal jutalmazták.

 

A cseh vállalat legelső tisztán elektromos meghajtású szabadidő-autója a felnőtt utasok biztonsági tesztjeit 94%-os értékeléssel zárta – a szervezet kifejtette, hogy frontális ütközés során az utastér stabil maradt, és a sofőr, valamint az utasok minden kritikus tesztrésze jó védelmet kapott, kivéve az utas bal alsó lábszárát, amelynél a bizottság az egy szinttel gyengébb, „megfelelő” értékelést adta. A videón látható, hogy az autó eleje oly mértékben felfogta az ütközést, hogy a szélvédő még csak be sem repedt.

A Škoda ENYAQ iV-ben alapfelszereltség a középső légzsák, amely oldalsó ütközés esetén az egymáshoz csapódástól védi az utasokat. Ennek működését is jóként értékelte az Euro NCAP. A gyermekek védelme tekintetében is szépen teljesített az autó, a hatéves, és tízéves utasok védelmét vizsgáló töréstesztben maximális pontszámot ért el. Gyalogosbiztonságból 71%-ot érdemelt ki az SUV, a biztonsági asszisztensek kategóriájában pedig 82%-os eredményt tudott elérni – olvasható a jelentésben.

Cash/fotó: Škoda

OldB

Recent Posts

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

4 óra ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

4 óra ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

1 nap ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

1 nap ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago