Categories: Hírek

Utasok érdekeit szolgáló változtatások

Járatsűrítés, gyorsított vonatok, összehangolás a Volánnal

 

Újításokat vezet be a MÁV-START 2021. április 11-től annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést – közölte a MÁV Zrt. a honlapján.  

Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként – ismertették. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet utazni.

A számos egyéb változás mellett április 17-től hétvégén és ünnepnapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvar és Szob között – jelezte a társaság.

A MÁV tájékoztatása szerint a Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a most változó vasúti közlekedési rendhez igazítja, hogy az átszállás zökkenőmentes legyen.

A fejlesztések a Budapest-Vác-Szob, a Dunántúlon elsősorban a Győr-Kaposvár-Pécs, a Szombathely-Pécs, a Győr-Veszprém, a Székesfehérvár-Baja, a Budapest-Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza, Miskolc-Hidasnémeti, Debrecen-Püspökladány és az Eger-Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat.

A vasúttársaság arra is kitért, hogy a tavaly decemberben hatályba lépő menetrend mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást. A pálya- és járműfejlesztések eredményeként számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik, és csökkentek a menetidők is – idézték fel. Azt is hozzátették, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják – derül ki a tájékoztatóból.

Forrás: MÁV-START

OldA

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

15 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

3 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

5 nap ago