Az év első két hónapjában több mint 30 százalékkal csökkent az új autók értékesítése Angliában. Erre fél évszázada nem volt példa a briteknél. Március azonban bizakodásra adott okot, emelkedni kezdtek eladási számok – írja a hírügynökségi jelentés.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy márciusban 11,5 százalékkal nőtt az új autók eladása, míg februárban még 35,5 százalékos csökkenést jegyeztek fel. Januárban még ennél is nagyobb, 39,5 százalék volt a visszaesés. Nem regisztráltak ehhez hasonló mértékű csökkenést az év első hónapjában 1970 óta, ami azzal függött össze, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt gyakorlatilag az egész ország le volt zárva. Az SMMT honlapján szereplő adatok szerint márciusban 283 ezer 964 új autót értékesítettek az egy évvel korábbi 254 ezer 684 után. Az idei első három hónapban 12 százalékkal csökkent az új autók eladása Nagy-Britanniában éves összevetésben 425 ezer 525-re.
Az SMMT 1 millió 830 ezer új autó idei eladásával számol. Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 630 ezer új autót adtak el, ez 29,4 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest és a legnagyobb esés 1943 óta. Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a negyedik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. 2016-ban még 2 millió 690 ezer új autót vásároltak Nagy-Britanniában – olvasható a jelentésben.
Cash/fotó: Facebook
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…