Categories: Hírek

18 százalékkal esett vissza a használtautó-import

Így is több mint 30 ezer autó érkezett

Márciusban a DataHouse adatai szerint 10 512 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, az első negyedévben pedig 30 971 használt személyautót hoztak be az országba, ez 18 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszaki értékétől – olvasható az MTI hírei között.

Hozzátették, a februári felmérés szerint a piac szereplőinek csaknem kétharmada arra számít, hogy az autópiac működése legkésőbb nyárra visszatérhet a régi kerékvágásba. Szinte biztosnak látszik, hogy a korábbi, 40 ezret közelítő negyedéves szintektől akár évekre elbúcsúzhatnak a kereskedők. A honosítási szabályok idei szigorítása ugyanis épp az idős használt autók forgalomba helyezését nehezíti meg, amelyek a behozatal törzsállományát teszik ki. Emellett a tartósan 360 forint feletti euróárfolyam érezhetően megdrágítja a használtimportot.

Azt írták, amennyiben a következő hónapokban fokozatosan nyit a gazdaság, akkor idén éves szinten 130-135 ezer használtautó importjára lehet számítani, így a behozatal legfeljebb néhány százalékkal múlhatja felül a 2020-ban regisztrált 130 ezres számot.

A közleményben Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója elmondta, hogy míg a járvány kitöréséig negyedévenként csaknem 40 ezer használt személyautó özönlött be az országba, azóta mintegy 20 százalékkal lett alacsonyabb az átlagos negyedéves forgalom. A legnagyobb visszaesés közvetlenül a járvány kitörését követően, a szigorú lezárások idején következett be, ekkor 27 326-ra zuhant a második negyedéves érték. Az ezt követő szabadabb nyár csaknem 34 ezer példányig húzta vissza a forgalmat. A járvány második hullámának kialakulása óta a negyedéves behozatal volumene 31-32 ezer darabot tesz ki – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

2 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago