A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közlekedési és Logisztikai Kollégium Taxis Tagozatának elnöke segítségért fordult az illetékesekhez az ágazatot a koronavírus járvány miatt 2020 márciusa óta sújtó korlátozások okán. A Tagozat 2021. március 19-i ülésén a jelenlévő vállalkozások számos gondról, akadályról számoltak be.
A meghívott vállalkozók a megbeszélésen megerősítették az érdekképviseletek és a BKIK által korábban már többször jelzett, és az illetékesek felé eljuttatott javaslatokat, kéréseket. A Tagozat úgy döntött, hogy a kialakult helyzet enyhítésére ismét összefoglalják a szakma javaslatait és azokat eljuttatják a döntéshozók számára.
A koronavírus-válság ugyan az egész gazdaságot súlyosan érinti, de ezen belül egyes szektorok különösen nehéz helyzetbe kerültek. Ilyen például a turizmus, a vendéglátás, a szállodaipar, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó vállalkozások, mint például a különjáratos autóbuszos személyszállítás, de különösen a taxi, és a személygépkocsis személyszállítás. Ezek az alágazatok gazdaságilag szinte teljesen összeomlottak. Tény, hogy a taxis és személygépkocsis személyszállítás nem esett korlátozás alá, ám a kapcsolódó szolgáltatások bezárása miatt forgalmuk jelentős mértékben visszaesett és mellette a lakossági fuvarigények is nagymértékben csökkentek.
A Tagozat rendelkezésére álló adatok szerint, a 2020. szeptember-november közti időben a vállalkozások bevétele közel 40%-kal visszaesett. A vezetőség szerint ez a visszaesés az elmúlt időszakban tovább nőtt, így egyes becslések szerint akár már a 70%-ot közelítheti. A taxisok és a személyszállítók tartalékaikat már szinte teljesen felélték, bevételeik csak a megélhetést fedezik, a vállalkozások fenntartásához már nem elegendőek. Az ülésen részt vevő szakemberek ezért azt a kérést fogalmazták meg, hogy az érintettek adó terheit legalább egy fél éves időtartamra felezzék meg. Javasolják, hogy az SZJA-törvény szerint adózó vállalkozások- különösen a kata esetében az őket terhelő adóknak az 50%-át az illetékesek engedjék el, hasonlóan a tavaly tavaszi adóelengedéshez.
Azzal is indokolták az ismételt kérést, hogy az ágazat a válság 2. és 3. hullámában érdemi anyagi segítséget nem kapott, sőt, a 10 milliós MFB gyorskölcsönt sem vehetik igénybe működési költségeik finanszírozására.
Tekintettel arra, hogy a járványhelyzetből adódó visszaesés még a nyitást követően sem oldódik meg azonnal, a további csődhullám megelőzésére az MKIK Közlekedési és Logisztikai Kollégium Taxis Tagozata bizakodva várja a kedvező döntést,melyről természetesen mi is beszámolunk.
-kó
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…