Categories: Hírek

36 ezerről 24 ezerre csökken a német taxisok száma

43 százalékkal csökkent az árbevétel

 Taxi- és Bérautók Szövetsége attól tart, hogy Németországban számos taxitársaság nem éli túl a korona-válságot, s az év végére lényegesen kevesebb taxi lesz, mint a válság előtt – írja az automobilwoche.de

Sokan már visszaadták engedélyüket, és ez év végére az autók harmada már nem lesz úton.  „Feltételezzük, hogy csak körülbelül 24 000 taxis lesz; a járvány előtt körülbelül 36 000 volt” – nyilatkozta Michael Oppermann a Welt am Sonntag című lapnak. Az ügyvezető igazgató szerint  2020-ban a taxisiparnak 43 százalékos árbevétel-csökkenéssel kellett megbirkóznia.

A németországi taxik jövedelme a 2019-es 5,4 milliárd euróról 3,1 milliárd euróra csökkent tavaly.

A Szenátus Környezetvédelmi, Közlekedési és Klímavédelmi Osztálya szerint a járvány különösen erősen érinti a fővárosi taxikat.  Berlinben, a koronajárvány 2019 decemberi kezdete előtt még 8044 járművet regisztráltak, 2020 februárjában a városnak csak 6792 engedélye volt – ez 15,6 százalékos csökkenést jelent.  A jelentés szerint a hamburgi taxis engedélyek száma is jelentősen, csaknem tíz százalékkal lett kevesebb – hívja fel a figyelmet az autoszektor.hu a német tudósításra.

Cash/fotó: Face

OldB

Recent Posts

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

8 óra ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

1 nap ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

1 nap ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

2 nap ago

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

4 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

4 nap ago