Audi helyett Mercedesszel ment munkába
A Bayern München csapatát elég komoly összeggel támogatja az Audi, és minden topjátékos szerződésében szerepel, hogy a labdarúgók kizárólag az ő autójukkal járhatnak munkába. Az egyik játékos megszegte ezt a szponzorációs kitételt, amiért 50 ezer euróra büntették.
Kingsley Coman, a Bayern München 24 éves francia csatára néhány napja 50 ezer eurós bírságot kapott, amelyet köteles kifizetni. Mindezt azért, mert nem a szponzor által felajánlott Audival érkezett munkába. Coman ráadásul egy Mercedes-Benz G-Class terepjáróval kanyarodott be az edzőközpont parkolójába, megállni viszont már nem engedték.
A büntetésen nem háborodhat fel a focista, hiszen az Audi 2029-ig 50 millió eurós szerződést kötött a csapattal, amelynek része az is, hogy a játékosok az ő autóikkal közlekednek, ha „munkáról” van szó (stadion, edzés, médiaesemények).
A 24 éves játékosnak nem ez volt az első ilyen esete, hiszen 2020-ban egy McLaren volánja mögött játszotta el ugyanezt, a vezetőségnél pedig betelt a pohár, kiszabták az 50 ezer eurós bírságot, mi átszámítva 18,3 millió forintos büntetés.
Pestiesen szólva, ez egy másik kávéház! Őszintén szeretném, ha a világon ez lenne a legfontosabb hír. Ha például az lenne a legnagyobb gondom, hogy reggeli induláskor összekeverve az indítókulcsokat, tévedésből egy Mercedes-Benz G-Class terepjáróba ülnék be, mondjuk egy Audi R8 V10 Plus helyett.
Cash/fotó:YouTube
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…