Összefogás

Az első nagy szakmai összefogás a Taxisblokád idejére tehető. Ott nem számított, ki melyik csapat tagja, ki az, aki mezítlábas, vagy hiéna; a cél azonos volt: térdre kényszeríteni a hatalmat, amely azt hitte, mindent megengedhet magának. Mondhatjuk, ebben részsikereket értünk el. Akkor…

Bár nagyságrendileg kisebb, de szintén összefogás a taxisok reakciója, ha valaki bajban van. Például, mert az utasa támadást intézett ellene. Idősebb kollégák még emlékezhetnek arra, hogy ki mindenki megmozdult, amikor a CB rádión elhangzott egy „hármas brék”. Ez jelentette, hogy a kolléga veszélyben van, és a taxisok azonnal megindultak segíteni. Mindegy, milyen messziről, sőt időnként még utassal is… Emlékezetes a nyolcvanas évek közepén egy Ercsiben történt éjszakai támadás. Annyi taxi érkezett, hogy a szabadjelzőktől kivilágosodott a falu. Ma már ez a mértékű összefogás is csak egy szép emlék…

Aztán van, amikor a csapaton belül kerül valaki bajba. Balesetet szenved, súlyos betegsége lesz, nem tud dolgozni. Szinte minden taxitársaságra jellemző, hogy akár már másnap ott van a pénztári pulton a doboz, amiben a bajbajutott kollégának gyűjthetik társai az adományokat. Van olyan csapat is, ahol intézményesítették a támogatást, önsegélyző alapot létrehozva.

Amiről viszont e hosszú bevezető után szeretnék írni, az egy egészen különleges összefogás. Egy olyan társaságról szól, amely már régen, sok-sok évvel ezelőtt megszűnt. De a csapat maradt! Bár legtöbben már más területeken dolgoznak, teherfuvarozók lettek, vagy buszoznak, élelmiszerboltot vezetnek, kávézójuk van, vagy könyvelőirodájuk. És néhányan még ma is taxiznak. Ez a csapat a Budataxi.

A jelenlegi helyzet ugyan megakadályozza a személyes összejöveteleket (pedig milyen jó kis bulikat tartottunk még néhány éve!), az elektronikus térben azonban változatlan a kapcsolat, a facebookon is aktív a Budataxi-csapat. Így jutott tudomásunkra, hogy egyik társunk bajban van. Amellett, hogy nyugdíja minimális, még több súlyos betegséggel is küzd. Anyagi helyzete katasztrofális, gyógyszerei megvétele után étkezésre alig marad, és olyan díjtartozásai vannak, hogy már a lakásából is ki akarják tenni.

Na és itt beindult a Budataxi-szív! Volt kollégánk megsegítésére azonnal megalakult egy Viber-csoport, és mindössze két nap alatt összegyűlt több mint százezer forint! Értsd, egy olyan ember megsegítésére, akit legtöbben már mintegy 15 éve nem is láttak! Először egy nagy adag élelmiszer érkezett hozzá, majd a tartozások rendezése is megkezdődött. Bár kicsit akadályozta a folyamatot, hogy bajbajutott kollégánk (készakarva nem írok neveket, aki ismeri a történetet, tudja kiről van szó) nem szeret kérni! Még elfogadni is nagyon nehezen akarta a segítséget! A Csapat azonban kitartó. A támogatás mostantól rendszeres, ha elfogy a tartalék, mindenki kész azonnal újabb adományokat küldeni. Még olyan társunk is akad, aki soha nem volt Budataxis…

Mint fentebb említettem készakarva nem írtam neveket. Az adományozókét sem. Ez a történet ugyanis nem az önfényezésről szól. Hanem a csupa nagybetűs CSAPAT-ról…

 

– oli –