Categories: Hírek

Használt járműveket árverez az adóhatóság

Kikiáltási ár 12 ezertől 4,6 millióig

A következő hetekben árverésen értékesíti 841 használaton kívüli járművét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az átlagosan 200 ezer kilométert futott járművek között a legkülönbözőbb márkájú és típusúak találhatók a 3 évestől a 27 évesig – olvasható az adóhatóság honlapján.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesen 841, korábban hivatali célra használt járművét bocsátja árverésre. Az elektronikus aukciósorozaton a következő hetekben személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, pótkocsik és motorkerékpárok kerülnek „kalapács alá” – a 12 ezer forintostól egészen a 4,6 milliós kikiáltási árig.

A legöregebb, újgazdára váró járgány 27 éves, a legfiatalabb 2018-as évjáratú, átlagos futásteljesítményük 200 000 kilométer. Állapotuk nagyrészt megfelel a koruknak, de akadnak közöttük sérült, balesetes, sőt totálkáros tételek, ahogyan kiváló állapotban lévők is. Az árverési hirdetmények pontosan tartalmazzák a járművek műszaki ismérveit, amiről természetesen személyesen is meg lehet győződni.

A kínált márkák a teljesség igénye nélkül: Ford, Skoda, Renault, Nissan, Opel, Seat, Volkswagen, Suzuki, KIA, Honda, Fiat, Volvo, Subaru, Mazda, Chevrolet, Mercedes, Jeep, Audi, Mercedes, Daewoo, Kawasaki.

A járművek a következő hetekben folyamatosan, csomagokban kerülnek fel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Elektronikus Aukciós Rendszerébe. Az aktuális árverések és bővebb információ a konkrét tételekről a

https://e-arveres.mnv.hu/ címen érhető el.

Forrás: NAV

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago