Tisztelt Kollégák!

Ma két fogást javaslok, egyszerű és magyaros ételek lesznek.

Legyen a menü krumplileves és paprikás csirke.

Idősebbek még emlékezhetnek rá, volt egy ember, aki azt mondta, „a krumplileves legyen krumplileves”.

Nos, akkor hogy is készítettem? Pár szem tisztított krumplit apró kockára vágtam, s egy sárgarépát is mellé karikáztam. Feltettem főni, kissé sóztam, s egy babérlevelet dobtam hozzá.

Kevés zsíron egy fej hagymát aprózva pirítottam, hozzá egy szem fokhagymát is, valamint némi füstölt szalonna bőrkét. Lisztet reá, piros paprikát, s felengedve kevés hideg vízzel, megvan a rántás. Szedtem rá egy kanállal a főzőléből, valamint tejfölt kevertem hozzá, s imígyen “berántottam” a levest, Még kapott persze őrölt borsot, kevés szerecsendiót, végül némi vágott petrezselymet is hintettem rá. Egy összeforralás után ez így kész is. Aki esetleg gondolja, némi pirított kolbász karikákkal gazdagíthatja, ízlése szerint.

Következzen a csirkepaprikás, mely mára már beállt a Hungarikumok sorába.

Az étel története megérdemel néhány szót, de elébben is a receptről beszélgessünk.

Megalapozunk egy pörköltszaftot, amit kacsazsírral kezdek, amire a hagyma és egy gerezd aprított fokhagyma kerül. Ezt pirítva gazdagítom egy aprított paprikával és paradicsommal. Mikor már üvegesedik szépen, én ekkor teszem bele a darabolt csirkét, jelesül csak combokat. Erős lángon körbe pirítom a húst, levét kissé kiadja, hát én ilyenkor szórom rá a pirospaprikát, sózom, borsozom, meg egy kevés őrölt köményt is kap.

Saját levében főzve, elég hamar megpuhul a húsunk, itt a vége felé dobtam bele néhány darab apróra vágott gombát is. Ekkor persze nevezhetjük bakonyi csirkepaprikásnak is, ha éppen egy étlapra írjuk.

A végjátékban egy pohár tejfölhöz adok egy teáskanál lisztet, amit jó elkeverek, s ezzel behabarom a szaftját. Ettől enyhén krémes állaga lészen. Ha van időnk pepecselni, akkor a szaftot külön leszűrhetjük, passzírozzuk, s így visszaöntve a húsra, még jobbá tehetjük a fogást. Mellé idő hiányában most csak orsó tészta került kifőzésre, de igazán a friss nokedli illik hozzá, vagy, ha hízelgünk társaságunknak, akkor tojásos nokedli. Tálaltam mellé paradicsomsalátát, de ezt is lehet ízlés szerint másra cserélni.

Itt kikanyarodok egy gondolat erejéig, s jegyzem meg, hogy a hortobágyi húsos palacsinta itt van a sarkunkban! Ugyanis ha ebből a húsból pépesítünk, palacsintába töltünk, tepsibe helyezve szaftjával leöntjük, majd fertály órát sütve, leöntjük tejföllel, nos ekkor ez már a hortobágyi!

No, akkor kicsit még mesélek, ahogy az elején ígértem.

Ezen Hungarikum-ételünk alig kétszáz éves, legalább is írott recept szerint.

1830-ban írta le először Czifray István, József nádor udvari szakácsa eme receptet.

Vagy száz évvel később, 1938-ban a „Magyar Szakács” nevű lapban írt róla Orosz József, a Lillafüredi Palotaszálló konyhafőnöke. Saját, kissé módosított receptjét már úgy nevezte el, hogy csirkepaprikás Szent-Györgyi Albert módra. Ebben a változatban parázson sült vastaghúsú paprikát lehártyázott , s ezt tette az alapba. Ehhez pedig megkérte az éppen ott tartózkodó Szent-Györgyi professzor írásos engedélyét, minek előtte bemutatta a receptet és az ételt is, hivatkozva a paprikára és az akkor már Nobel-díjat érő C-vitaminra. A professzor úr természetesen beleegyezett, aminek mai napig írásos nyoma vagyon.

Eme történeti visszatekintés után pedig továbbra is jó étvágyat kívánok!

                                                                                          Soós István Fakanalas, ex City-22