Környezettudatos közlekedés népszerűsítése
A környezettudatos közlekedés népszerűsítése érdekében Romániában a környezetvédelmi minisztérium „zöld péntek” elnevezésű programot indít, amely arra ösztönzi az autósokat, hogy péntekenként környezetkímélő járműveket használjanak – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Ez egy kampány lesz, amely a társadalom környezettudatosságát erősítené – mondta. Egyik hosszú távú célkitűzése rávenni a rendszerint autóval közlekedőket, hogy péntekenként kerékpárt, elektromos rollert, közösségi közlekedési eszközt használjanak, vagy gyalog közlekedjenek.
Tánczos Barna szerint elsősorban az országos és helyi közintézmények vezetőségeit és alkalmazottait szólítja meg a kezdeményezés, de a magáncégek, civil szervezetek és a civil társadalom mozgósítását is célul tűzték ki. Közölte, hogy első lépésben egyebek mellett az államelnöki hivatal, a kormányhivatalok és a romániai nagyvárosok helyi önkormányzatai csatlakoznak a kampányhoz.
Hozzátette, hogy várhatóan minden romániai közintézményben négyből legalább egy alkalmazott péntekenként autó helyett más közlekedési eszközt választ. A program részeként továbbá biciklitartókat és elektromos töltőállomásokat helyeznek el közintézményeknél, emellett a közösségi közlekedést országosan díjmentessé tennék pénteken, de a közösségi közlekedés villamosítását is tervezik.
A szaktárca közölte, hogy a közlekedés során kibocsátott szén-dioxid-mennyiség több mint 70 százaléka a közúti közlekedésből származik, egy ember átlagosan több mint 7000 kilogramm szén-dioxidot termel évente, ebből a legtöbbet a saját személygépkocsija használatával.
Ismét mi maradtunk alul egy összehasonlításban, hiszen nálunk számos környezetvédelmi akció, pályázat hiányzik, ami Romániában már bejáratott. Jó és ideje lenne a bevált módszerek átvenni a szomszédjainktól is.
Cash/fotó: Facebook
Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…
A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…
Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…
Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…
Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…
Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…