Újabb horrorkaravánok az M3-on
Túlsúlyos járműszerelvényekkel, menetíró készülék nélkül valamint nemzetközi áruszállítási engedély hiányában közlekednek dél-keleti szomszédaink autópályáinkon, s amikor a járőrök megállítják és kérdőre vonják őket emiatt, tágra nyílt, ártatlan szemmel rácsodálkoznak a történésekre. Majd a félmilliós bírságot zsebből kifizetik – olvasható a police.hu hírei között.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai 2021. március 7-én az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán megállítottak egy kisbuszt, ami a hozzá kapcsolt utánfutón egy másik mikrobuszt szállított. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a tehergépkocsi nem volt menetíró készülékkel felszerelve, a járműszerelvény súlya, meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget, valamint azt, hogy a 33 éves moldáv állampolgárságú járművezető nem rendelkezett nemzetközi áruszállítási engedéllyel. A rendőrök a balesetveszélyes járműszerelvény további közlekedését megakadályozták. A sofőrrel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, 500 ezer forintos bírsággal sújtották a több szabályt is figyelmen kívül hagyó fuvarozót.
Másnap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánási Autópálya Alosztály egyenruhásai 2021. március 8-án 12 óra körül az M3-as autópályán Polgárnál, egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a rakomány 600 kilogrammal, míg a járműszerelvény másfél tonnával meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget. A tetten ért sofőrt a járőrök 500 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a jogsértés megszüntetéséig, illetve a bírság megfizetéséig visszatartották.
A rendőrség a közúti balesetek megelőzése érdekében minden megtesz annak érdekében, hogy kiszűrje a forgalomból a balesetveszélyes gépjárműveket, járműszerelvényeket. Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a közúti balesetek megelőzése érdekében a közlekedési szabályokat mindig tartsák be – írja a police.hu.
k.z.t./fotó: police.hu
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…