Categories: Hírek

Harmincmilliós Mercedes a tréleren

Németországban lopott autó a román határon

A csengersimai határátkelő sok mindent megélt már, az ott szolgálók láttak is egy s mást, de ez a fogás őket is meglepte. A 33 esztendős román férfi, kilépésre jelentkezett. Németországból szállított két nagy értékű luxus járművet, csakhogy az egyiket lopás miatt körözték.

A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. március 8-án 8 óra 30 perckor egy tehergépkocsival közlekedő 33 éves román állampolgár. Viselkedése nem volt feltűnő, nem keltett gyanút az egyenruhásokban, de az okmányokat ettől függetlenül ellenőrizni kell. A személyes papírok rendben voltak, ám a tréleren szállított gépjárművek közül az egyikkel problémák adódtak. Az ilyenkor szokásos metódus szerint, a már gyanús járműszerelvényt a sorból félreállították és megindult az egyeztetés. A rendőrök ugyanis az ellenőrzés során megállapították, hogy a járművön szállított Mercedes GLE 350 típusú gépkocsit a német hatóság a Schengeni Információs Rendszerben körözi.

Tekintettel arra, hogy a sofőr semmit nem tudott a Mercedesről, a férfit is elő kellett állítani és kihallgatni. A rendőrök a járművet lefoglalták, a külföldi férfit a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére bekísérték.

A rendőrség a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal, s az ilyenkor szokásos nemzetközi egyezményeken alapuló protokoll szerint járnak el a szállítóval és szállítmányával együtt.

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

1 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago