Categories: Hírek

Hármas karambol a Szent István körúton

Az egyik vétlen áldozat és a baleset okozója is taxis

Egyetlen hibás döntés hármas karambolt okozott 2021. március 10-én 15 óra után pár perccel a Budapest V. kerület Szent István körúton a Vígszínháznál. A balesetben személyi sérülés is történt, a szabályosan haladó gépjármű sofőrét a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.

 

A napi 15-20 fokos hőingadozás, a fronthatások igénybe veszik az egészséges emberi szervezetet is korona és influenza vírus nélkül is. Elég egyetlen kihagyás, figyelmetlenség vagy nem kellő koncentráció és megvan a baj. Feltehetően ez vezetett 2021. március 10-én 15 óra után néhány perccel ahhoz a balesethez, amely a fővárosban a Szent István körúton történt, a Vígszínház előtt. A helyszínen droszton várakozó taxis elmondása szerint: a Szent István körúton a Nyugati tér felé haladt szabályosan egy fiatal férfi Mitsubishi Carisma típusú autójával zöld jelzésen, amikor balról, a Pannónia utcából feltehetően piros jelzésen keresztül száguldott a körúton egy Citroen taxi a Honvéd utca irányába.

A Mitsubishi sofőrje nem tudta elkerülni az ütközést, a taxi jobb oldalába rohant. Ettől a személyszállító a Szent István körúti droszton várakozó másik taxinak csapódott, majd a tetejére borult, letarolva a zebrához telepített korlátokat is.

Szerencsére a borulás során gyalogos nem sérült meg, viszont a Mitsubishi vétlen sofőrjét a mentők szirénázva szállították kórházba. A balesetet okozó taxis ki tudott szállni autójából. A mentők őt is ellátták, de ő saját felelősségére nem ment kórházba, mint megjegyezte: fiatalabb korábban autóversenyzőként borult éppen eleget, már megszokta.

A tűzoltók is megjelentek a helyszínen, áramtalanították az ütközésben megsérült járműveket, majd a műszaki mentésben vettek részt.

A rendőrség a helyszínelés idejére a Margit híd irányából külső sávokat ideiglenesen lezárta, így a délutáni forgalomban csak a belső sáv volt járható a Szent István körúton, ami nagy torlódást okozott.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával megkezdte.

k.z.t./fotó: Gombkötő Krisztián és bpkornyeke.hu

OldB

Recent Posts

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

22 óra ago

Nem röhög! „Év végéig az amerikai lakosság felének elérhető lesz a Robotaxi”

Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk…

22 óra ago

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai. A Budapesti Közlekedési…

2 nap ago

Budapest és Miskolc után ma Debrecenben is elindult az Uber

Az alkalmazás immár három magyar városban elérhető Csütörtöktől az Uber alkalmazás már három városban -…

4 nap ago

Figyelmeztetett a rendőrség és a BKK, felfordul a közlekedés Budapesten

Közlekedési fennakadásokra figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ a fővárosban július 24. és 28. között, delegációk…

4 nap ago

Itt az év egyik legkockázatosabb időszaka az autósok számára

Megkezdődött az őzek üzekedése. A nyári esték békéjét könnyen megzavarhatja egy hirtelen az útra ugró…

5 nap ago