Categories: Hírek

Nőnapi rendőri akció

A szabálykövető hölgyek virágot kaptak

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai – a megyei baleset-megelőzési bizottság közreműködésével – virággal köszöntötték a közlekedésben résztvevő szabálykövető hölgyeket – olvasható a police.hu oldalán.

Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcán tartottak fokozott ellenőrzést a megyei főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai 2021. március 8-án kora délután. A város egyik frekventált területén szervezett akció az autósokra terjedt ki, illetve az egyenruhások górcső alá vonták az utasokat is. A jármű- és személyi okmányok meglétének ellenőrzése mellett fokozott figyelmet fordítottak a passzív biztonsági eszközök használatára is. Az akció időtartama alatt 46 gépjárművet ellenőriztek.

Azok a hölgyek, akiknél mindent rendben találtak, virágot kaptak, ahol pedig kisebb hiányosságot tártak fel, ott a rendőrök figyelmeztették a szabályszegőket.

 

Az esemény nagy médiaérdeklődésre tartott számot.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a biztonsági öv – amellett, hogy használata kötelező – életet menthet. Ennek a passzív biztonsági eszköznek nem a baleset elkerülhetőségében van jelentősége, hanem a már bekövetkezett karambol következményeit enyhíti. Tegyen a saját biztonságáért: használja minden esetben a biztonsági övet!

Forrás: police.hu

 

OldA

Recent Posts

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

19 óra ago

Kötelezővé tennék, amit senki sem akar: így bukhatja el az EU az elektromos autós álmait

Az Országos Flottafelmérés eredménye szerint a magyar vállalati autóparkok egyre idősebbek, a cégek többsége pedig…

19 óra ago

Amerika szabadulna a stop-start rendszerektől

Akkor sem spórolhatsz a benzinnel, ha szeretnél! A stop-start rendszerek fontos szerepet játszanak az üzemanyag-fogyasztás csökkentésében és…

2 nap ago

Mostantól akár 40 fokban is tilos az autóklíma Olaszországban!

Új szankciók jönnek a légkondik helytelen használatáért. A nyár beköszöntével és a magas hőmérsékletekkel a…

2 nap ago

Eldőlhet, hogy ki korszerűsítheti a ferencvárosi Mester utcát

Zöldebb, vonzóbb, hosszabb távú időtöltésre is alkalmas környék lesz a ferencvárosi Mester utca belső, a…

3 nap ago

Régiónként eltérő ütemben zajlik, de feltartóztathatatlan az akkumulátoros elektromos autók globális térnyerése

A JATO új, átfogó elemzéséből kiderül, hogy a globális átállás az akkumulátoros elektromos járművekre (BEV)…

4 nap ago