Hatezer töltőpontból egyelőre kettő található idehaza
A Shell a világ negyedik olajipari cége, amely világszerte hatezer töltőponton szolgálja ki az elektromos energiával működő járműveket. Hazánkban ebből mindössze kettő található. A multinacionális cég most elhatározta, 2025-re félmillió ponton válik elérhetővé náluk a villamos töltés. Ezt a már meglévő hálózatok felvásárlásával és újak telepítésével kívánja megoldani. Ebből már csak több jut nekünk is, mint egy pár
A cég friss sajtóközleménye hatalmas fejlődést prognosztizál a következő néhány évre a töltőtelepítések tekintetében. 2025-re 500.000 töltőpontra tervezik bővíteni az elektromos autó töltőhálózatukat. A villanyautó töltőhálózat fejlesztése mellett a Shell tervei között szerepelnek egyéb, a széndioxid-kibocsátást csökkentő beruházások is, így a bioüzemanyagok területén elért vezető szerepük kiterjesztése, további befektetések a megújuló energiatermelésbe, valamint a hidrogén üzemanyagtöltő állomás-hálózat fejlesztése is.
Innovatív megoldásaival leginkább olyan villanyautósoknak biztosít töltési lehetőséget, akik saját garázs vagy beálló hiányában az utcán kénytelenek parkolni. A lámpaoszlopok, illetve forgalomkorlátozó oszlopokba való beépítés ráadásul megtizedeli a kiépítési költségeket, és további helyet sem foglal el a járdából. A német cégben egyébként korábban a Honda is tulajdonrészt szerzett, így az speciális mérővel felszerelt kábeleket biztosít az ügyfeleinek, akik az utcai villanyoszlopokba telepített speciális csatlakozóból tudnak autót tölteni az otthoni áramszámlájuk terhére – olvasható a villanyautosok.hu oldalán.
A Shell, mely 2019-es bevételei alapján a világ negyedik legnagyobb olajcége, de az évszázad közepére karbonsemleges energetikai vállalattá szeretne válni, jelenleg több mint 1000 villámtöltőt üzemeltet körülbelül 430 benzinkútján, s leányvállalatai, partnerei által emellett további mintegy 185.000 töltőponttal gazdagítja a globális töltőinfrastruktúrát. A felvásárlás, melynek összegét nem hozták nyilvánosságra, még az idén megvalósul, s ezt követően az Ubitricity a Shell leányvállalataként működik tovább.
Ezekután talán bízhatunk abban, hogy hazai útjainkon közlekedő 27 ezer elektromos autónk számára is lesz elegendő töltőpont, mert ezen a területen igen gyengén állunk.
Cash/fotó: Ubitricity.co.uk
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…