Categories: Hírek

A taxi ajtaján vezette le dühét

Garázdaság miatt kell felelnie

Olyan bárkivel előfordul, hogy valaki felidegesíti. Még az is belefér, hogy ezt az indulatot valahogy le kell vezetni. De pont egy taxi ajtaján? Igaz a korábbi utas miatt gurult el a 35 éves férfi gyógyszere Miskolcon, de nem kellett volna beleverni a kocsi ajtajába, ráadásul mindezt a rendőr járőr végignézte.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 35 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2020. november 6-án 21 óra után Miskolcon, a Kiss tábornok úton egy parkoló taxi ajtajába ütött bele. A férfi korábban az autóban ülő utassal keveredett szóváltásba egy kocsma előtt. Az indulatát az utason nem akarta levezetni, ezért izomból belevert a kocsi ajtajába. Mindez este kilenckor már önmagában is egy szokatlan zajforrás. A tettes pechére a közelben tartózkodó járőrpár figyelmét is felkeltette a férfi indulatossága és tette.

Az elkövetőt kérdőre vonták, mivel elfogadható magyarázatot adni nem tudott, előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Idő közben a büntetőeljárást a vizsgálók lefolytatták majd garázdaság vétségének elkövetésével, vádemelési javaslattal átadták az ügyiratot az ügyészségnek. Amennyiben a garázda férfi büntetlen előéletű, úgy megúszhatja az egészet pénzbírsággal vagy próbára bocsájtással. Ha korábban vétett a jogszabályok ellen, úgy akár letöltendő szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság.

k.z.t.

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

3 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago