Azonosították a meglépett autóst
Egyre több agresszív vezető vesz részt a közlekedésben. Némelyikük nem törődve a szabályokkal csak hajt, mindent és mindenkit figyelmen kívül hagyva. Ám ami február 22-én történt a fővárosi Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, az már mindenen túltesz.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti járőrei egyre gyakrabban jelennek meg a főváros a Kacsóh Pongrác úti csomópontnál, ahol a szabálytalankodó, mondhatni igencsak bosszantóan pofátlan autósokat állítják félre, akik a sort a záróvonalon át előzve próbálnak előnyhöz jutni.
Az egyik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a nem mindennapi eseményt, amit a bpiautosok.hu oldalán tettek közzé.
Ezúttal egy Mercedes sofőrje próbált előnyt szerezni, hogy mielőbb felkanyarodhasson az M3 kivezetőre, ám az ott figyelő rendőrök leintették. Csakhogy ő ezt másképpen gondolta, ugyanis félreállást álcázva hirtelen átvágva a sávokat elválasztó részen, egyszerűen elhajtott.
Látszik a felvételen, hogy az egyik rendőr elkezd a rendőrautóhoz rohanni, amivel vélhetőleg megpróbálta üldözőbe venni.
A szabályosan haladó olvasónk – akinek autójában a fedélzeti kamera rögzítette az eseményeket – közben felért a felüljáróra, ahol ismét feltűnt a Mercedes.
Nagy sebességgel fogta menekülőre az M3 kivezetőn. Vélhetőleg az Állatkerti krt. – Hermina útnál fordulhatott vissza szabálytalanul az M3 kivezető felüljáróra.
Arról, hogy sikerült-e elkapni a menekülő autóst egyelőre nincs információnk, a rendőrség válaszára várunk.
Időközben megérkezett a válasz:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította a rendőri intézkedés helyszínéről elhajtó szabálytan autóst, vele szemben szabálysértési eljárás indul.
k.z.t.
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…
Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…
Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…