Categories: Hírek

Kockáztatott, rajta vesztett

Két igazoltatás, kétszer félmilliós bírság

Nincs olyan érintett, aki ne tudná, hogy január 31-e óta 500 ezer forintos bírság szabható ki a túlhosszú, túlsúlyos és „horrorkaravánokra” Magyarországon. Vannak, akik nem csak nem tanulnak mások eseteiből, de még a saját kárukból sem. Így fordulhatott elő, hogy volt, akit kétszer is igazoltattak az M3-on – vesztére.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2021. február 17-én a reggeli órákban az M3-as autópályán egy lengyel felségjelzésű tehergépkocsi román vezetőjével szemben intézkedtek.

Az autó platóján egy másik tehergépjármű volt a rakomány, így a sofőr által vezetett jármű súlya a megengedett legnagyobb össztömeget 2,1 tonnával haladta meg. A járőrök egy pihenőhelyre kísérték és 500.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották a tetten ért sofőrt.

A férfi nem okult az esetből, ugyanis a járőrök a déli órákban már az autópálya igrici pihenőhelyénél figyeltek fel ismét a járműre. Újból megállították és újabb 500.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. A sofőr ekkor már lepakolta szállítmányát és anélkül hajtott tovább.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök – a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben – a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedést és a magasabb összegű közigazgatási bírságot – írja a police.hu.

k.z.t./fotó: police.hu

 

OldB

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

8 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

1 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago