Categories: HírekKönyvelés

Szünetelés alatt nincs BKK vizsga

Sok fővárosi taxis drosztengedélye mostanában, tél végén, kora tavasszal jár le.

Szintén sok fővárosi taxis jelenleg szünetelteti vállalkozását, jobb időkre várva.

Fontos tudnivaló ez esetben, hogy a drosztengedély megújítása és a minősítő vizsga nem végezhető el a vállalkozás szüneteltetése alatt.

Amennyiben mégis túl kíván esni rajta a vállalkozó, nincs más lehetősége, mint hogy vállalkozása szüneteltetését megszakítja (vagyis aktiválja vállalkozását), majd beszerzi az iparűzési adóról szóló „nullás” igazolást, majd megjelenik a Budapest Közút Asztalos Sándor utcai telephelyén és elvégezteti a minősítést. Ez után – akár már egy héten belül is – újra beadható a vállalkozás-szüneteltetési igény.

Mindazonáltal ennek ára van. Főállású vállalkozók esetén átalányadózáskor az arra az időre eső minimális járulék befizetése szükséges, míg a katások egy teljes havi katát „buknak” akkor is, ha ebben az időszakban nem volt bevételük.

Nyugdíj melletti vállalkozóknál ugyanez úgy alakul, hogy az átalányadósnak semmibe sem kerül (hiszen ma már csak személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége van, az meg a bevételétől függ), a katás nyugdíjasok pedig a havi 25 ezer forinttal lesznek szegényebbek.

Jelzem azt eddig senki sem tudta megmagyarázni, hogy a vállalkozás szüneteltetése alatt miért nem lehet ezt az egyszerű adminisztrációs eljárást lebonyolítani…

 

                                                                                                                                    -oli-

OldB

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago