Categories: Hírek

Túlsúlyos járműszerelvények, lopott autó

Eredményes határmenti rendőri akciók

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt feladatként határozta meg a határátkelőhelyeken, autópályákon és főközlekedési utakon az úgynevezett horrorkaravánok kiszűrését, illetve az egyéb szabálytalanságok megszüntetését. A rend őrei pedig végzik a dolgukat.

 

Az autószállító trélerekből álló horrorkaravánok közlekedésének visszaszorítása érdekében az ország határátkelőhelyein, valamint azok környezetében az egyenruhások folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A 2021. január 31-ei jogszabályváltozást követően, a megyei rendőrök több mint száz esetben találkoztak a vontatásra és a járművek terhelésére vonatkozó szabályok megszegőivel, akiket a normában meghatározott magasabb összegű – 500 ezer forint – bírsággal sújtottak. A jövőben a szabálytalanságok megszüntetése érdekében folyamatos rendőri ellenőrzésre lehet számítani – olvasható a police.hu portálon.

Ennek megfelelően a megyei rendőr-főkapitányságok járőrei a közúti balesetek megelőzése érdekében minden esetben kiszűrik a forgalomból a balesetveszélyes, túlsúlyos, szabálytalan vontatmánnyal közlekedő autósokat.

Legutóbb Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy férfi 2021. február 11-én 15 óra körül az általa vezetett járműszerelvénnyel. Az egyenruhások igazoltatták a sofőrt és ellenőrizték a járművet, amely során megállapították, hogy a járműszerelvény súlya meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.

A biharkeresztesi rendőrök nem sokkal később, 16 óra 30 perc körül egy másik trailert is kontrolláltak. A tengelysúly mérés ez esetben is szabálytalanságot mutatott, ezért mindkét sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

 

Egy román férfi jelentkezett kilépésre 2021. február 11-én néhány perccel 17 óra után egy német honosságú autószállító tréler vezetőjeként Csanádpalotánál. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a pótkocsin szállított, rendszám nélküli Range Rover Sport típusú gépkocsi alvázszámát és típusmatricáját meghamisították, az eredeti adatok alapján a járművet a spanyol hatóságok körözik.

A sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Makói Rendőrkapitányságon. A nyomozók a 10 millió forint értékű személyautót lefoglalták.

Ez csupán a csütörtök délután néhány eredményes intézkedése, melyből naponta egyre többet lehet olvasni a rendőrség honlapján.

k.z.t./fotó: Rendőrség

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

57 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago