A megengedett 90 km/h helyett 202-vel tépett
Sebességmérés volt, van és lesz is. Ezen már nem csodálkozhat senki. Nemúgy azokon a magukról megfeledkezőkön, akik 90 helyett 202-vel hajtanak, majd rácsodálkoznak a 300 ezres közigazgatási bírságra. Az e heti „nyertes” a 6-os főúton Dunaföldvárnál domborított nagyot.
A balesetek megelőzése érdekében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folyamatosan ellenőrzik a megye útjain közlekedőket. A rendőrök rendszeresen mérnek sebességet a balesetek szempontjából a legveszélyesebbnek ítélt útszakaszokon, így különösen azokon a helyeken, ahol súlyos sérüléssel járó vagy halálos kimenetelű baleset történt az elmúlt időszakban. Minap a Forgalomellenőrző Alosztály járőrei a 6-os számú főút dunaföldvári szakaszán végeztek sebességellenőrzést. A legkirívóbb szabályszegést az az autós követte el, aki a megengedett 90 km/h-s sebesség csaknem másfélszeresével – 202 km/h-s sebességgel – haladt, amikor lencsevégre kapták. A rendőrök a járművet megállították, és azonnal intézkedtek a sofőrrel szemben, aki elismerte a felelősségét. A hatályos jogszabályok szerint a férfi 300.000 forint közigazgatási bírságot és nyolc közlekedési büntetőpontot kapott – olvasható a police.hu hírei között.
Sok kicsi, sokra megy és az így begyűjtött büntető pontok is hamar összegyűlnek, ami a vezetői engedély bevonását eredményezi. Érdemes elgondolkodni és talán lassabban autózni vagy magasabban repülni!
k.z.t./fotó: police.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…