Categories: Hírek

Kijárási tilalom alatt a taxis is gyanús

Újabb katalizátorgyűjtő bukott le

Az elrendelt kijárási tilalom alatt az éjszakák is csendesebbek, a legkisebb mozgás is feltűnik az éjszakában. Ez okozta a vesztét annak a 47 éves áporkai férfinak, akit még február 6-án hajnalban katalizátor beszerzése közben értek tetten. Lebukását egy taxisnak „köszönhette”, aki felkeltette a járőrök érdeklődését – olvasható a police.hu hírei között.

Még hátra volt néhány óra a szolgálatból, amikor 2021. február 6-án 3 óra 15 perckor a szigetszentmiklósi járőrpár rövid szünetre kért engedélyt. A halásztelki körzeti megbízotti irodánál leparkoltak a szolgálati kocsival, kiszállva egy közelben álló taxit vettek észre. A sofőr kérdésükre elmondta, utast hozott a településre és egy telefonhívás miatt nem indult még tovább. Iratai rendben voltak, ám a rendőrök nem visszafelé indultak, hanem úgy döntöttek, Dózer nevű szolgálati kutyájukkal inkább átfésülik a Rózsa utcai lakótelep környékét. Néhány méter megtétel után a kutya felélénkült és egy parkoló autó irányába kezdte húzni kollégáit. A sorban utolsóként álló kocsi mögül hirtelen feltűnt egy alak, aki annak ellenére indult tovább, hogy a járőrök megállásra szólították fel. Akkor torpant meg, amikor egy utcai lámpa fényénél megvilágosodva látta, két rendőr és egy kutya fut utána. A 47 éves áporkai férfi idegességében különböző magyarázatokkal hozakodott elő, mit keres éjnek évadján az utcán – mint az a ruházat átvizsgálásakor kiderült – egy késsel, anyacsavarokkal és zseblámpával a kabátzsebében. Míg az egyik járőr a férfit tartotta szemmel, társa visszament ahhoz az autóhoz, ami mögül előbújni látták. A kocsi mellett egy ezüstszínű tárgy hevert, avatott szemeknek egyértelmű volt, katalizátort szoktak ilyennel levágni. A férfit bilincselték, a helyszínre szemlebizottságot hívtak. A pihenőnek lőttek…

A férfi – elmondása szerint lerobbant – autóját a közelben parkolva meglelték. A járművet átvizsgálták, a bal első ülés mögött, egy pulóver takarásából egy katalizátor bukkant elő. A rendőrök kiderítették, nagy valószínűséggel egy nem sokkal korábban a II. Rákóczi Ferenc utcában álló autóról lophatták. Erős a gyanú, hogy az is a férfi számlájára írható.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a 47 éves áporkai férfi ellen, egyben vizsgálják, köthető-e személye a közelmúltban Pest megye területén elkövetett katalizátorlopásokhoz, ráadásul a kijárási korlátozás megszegése, valamint a nála talált kés miatt is szabálysértési feljelentést tettek.

k.z.t./fotó: police.hu

OldB

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

8 perc ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago