Sok autós – olykor nem is alaptalanul – tart attól, hogy akár rosszindulatból, akár véletlenül megrongálják az autóját, amit a…
Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák tulajdonosai – illetve azok, akik…
Nem csak az Egyesült Államokban indul vizsgálat a Tesla elektromos kilincsei miatt. Nemrégiben kiderült, hogy az amerikai biztonsági hatóságok eljárást…
Musk már sokszor mondott nagyot, de a mostani az extrémebb ígéretek közé tartozik Elon Musk szerint az Egyesült Államok lakosságának…
Elon Musk először 2020-ra ígérte, és most, öt évvel később végre tényleg elindult a Tesla robottaxi-szolgáltatása. Az önvezető taxi egyelőre csak…
Idén áprilisban egy pozsonyi társasház mélygarázsában kigyulladt egy Tesla személygépkocsi, egy hónappal később a rendőrség a tűz okát is megosztotta. Szerencsére az…
Tatabánya térségében az M1-es autópálya mellé, valamint Kiskunfélegyházához, az M5-ös autópálya mellé kerülnek az új töltők. Két újabb városba telepít…
Még szombat hajnalban gyulladt ki a Tesla Pozsony Ligetfalu városrészében, ami miatt mindenkit evakuáltak a tűzben érintett épületből. Akár hatalmas…
Elon Musk - a Tesla vezérigazgatója - pénteken bejelentette, hogy az elektromosjármű gyártó augusztus 8-án bemutatja régen beharangozott robotaxiját. (tovább…)
Visszalép a Tesla az olcsó, tömegpiacra szánt elektromosautó-projektjétől (tovább…)