Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet: a BKK arculattervezési pályázatot hirdetett…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik a jelenlegi helyzetet és a…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy reálisan, tárgyilagosan és részrehajlás nélkül…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő szabályozás előkészítésén dolgoznak, melynek célja…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki egyébként a Keleti pályaudvaron zajló…
A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten vasárnap, a korlátozások főképp a…
Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új fázisába lépett. A szakemberek speciális…
Jelentős módosításokat vezet be a horvát kormány annak érdekében, hogy leszámoljanak a turisták lehúzásával nyerészkedő taxisofőrökkel. Egy új közúti közlekedési…
Mérlegelj! Ha már több évtizedet lehúztál a volán mögött, talán egyetértesz azzal, hogy a taxizás nem szakma, hanem életforma. Imádod…
Élhető, gyalogosbarát utcák, kellemes terek, tisztább levegő és kisebb gépjárműforgalom – ilyen céljai vannak a Belső-Erzsébetvárosban zajló forgalomcsillapítási intézkedéseknek. A június…