Categories: Hírek

700 százalékkal is magasabb lehet a telefon miatti balesetek száma a hivatalosnál

A sofőrök nem szívesen vallják be, ha a telefonjukat nézték egy baleset előtt – a telefonból kinyerhető adatok azonban egészen más képet mutatnak. Egy friss amerikai kutatás szerint a különbség akár hétszeres is lehet.

vezetés közbeni mobiltelefon-használat jóval több balesetben játszhat szerepet, mint amennyit a hivatalos rendőrségi statisztikák mutatnak. Egy friss amerikai kutatás szerint a különbség akár hétszeres is lehet: a vizsgált balesetekben a telefonhasználat az ütközést megelőző fél percben sokkal gyakrabban volt kimutatható, mint ahányszor a rendőrségi jelentésekben a figyelemelterelés okaként szerepelt – írta a Totalcar.

A kutatók 2021 és 2024 között négy amerikai állam mintegy 17 ezer közúti balesetét vizsgálták. A rendőrségi jegyzőkönyveket a Cambridge Mobile Telematics anonimizált telematikai adataival vetették össze. Utóbbiak azt is meg tudják mutatni, hogy a sofőr mikor és milyen módon használta a telefonját.

Az eredmények alapján az egyautós balesetekben érintett sofőrök körülbelül 7 százaléka, a két autó ütközésével járó balesetek résztvevőinek pedig 8 százaléka használta a telefonját az ütközést megelőző 30 másodpercben.

A rendőrségi jelentésekben ehhez képest az ilyen balesetek kevesebb mint 1 százalékánál szerepelt a mobiltelefonos figyelemelterelés lehetséges okként.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendőrök nem veszik észre a telefonozást. A sofőrök ugyanis érthető módon nem feltétlenül ismerik el, hogy a baleset pillanatában éppen a telefonjukat nézték. A tanúk számára pedig sokszor egyszerűen nem látható, mi történik egy autó utasterében.

A telematikai adatok ezzel szemben nem a sofőr vallomására vagy a helyszíni megfigyelésre támaszkodnak.

Nem csak a telefon kézben tartása jelent veszélyt

A kutatás arra is rávilágított, hogy nem mindegy, mire használják a sofőrök a készüléküket. Az aktív képernyőhasználat – például az üzenetek írása vagy a görgetés – a kétautós balesetek közel 4 százalékában volt jelen az ütközést megelőző fél percben.

A navigáció használata ennél is gyakoribb volt: a passzív telefonhasználat a vizsgált balesetek körülbelül 5 százalékát érintette.

A telefonálás ezzel szemben meglepően ritkán bizonyult közvetlenül meghatározó tényezőnek, függetlenül attól, hogy a sofőr kézben tartotta-e a készüléket vagy kihangosítót használt.

A kutatás szerint tehát nem feltétlenül maga a beszélgetés jelenti a legnagyobb problémát. Sokkal nagyobb veszélyt jelenthet, amikor a vezető a képernyőt nézi, gépel vagy görget, hiszen ilyenkor egyszerre több másodpercre is kieshet a figyelme az útról.

A statisztikák sem ugyanazt mérik

A kutatók azt is megállapították, hogy még akkor is ritkán egyezett a rendőrségi megállapítás és a telematikai adat, amikor mindkét rendszer érzékelt telefonhasználatot.

Ennek egyik oka, hogy a rendőrök elsősorban azt vizsgálják, történt-e olyan magatartás, amely az adott államban jogszabályba ütközik. A telefonhasználatra vonatkozó szabályok pedig az Egyesült Államokban államonként eltérhetnek.

A kutatás szerint ezért a hagyományos baleseti statisztikák önmagukban nem feltétlenül adnak pontos képet arról, milyen gyakran van jelen a mobiltelefon a balesetek előtti kritikus pillanatokban.

A jelenség ráadásul nem csak az Egyesült Államokban lehet érdekes.

Magyarországon is tilos a vezetés közbeni mobiltelefon-használat, a figyelemelterelés azonban ennél jóval tágabb problémát jelent: a sofőrnek nem kell feltétlenül a kezében tartania a készüléket ahhoz, hogy néhány másodpercre elveszítse a figyelmét az útról.

A kutatás legfontosabb tanulsága éppen ez lehet: a baleset után már sokszor lehetetlen megállapítani, mi történt a sofőr kezében vagy a képernyőjén néhány másodperccel korábban. A telefon azonban a megfelelő adatokkal jóval többet elárulhat, mint maga a baleseti jegyzőkönyv.

Forrás: blikk.hu Kép: Illusztráció

-ko

Recent Posts

Fantomfékezés miatt halhatott meg két Tesla-sofőr

A korábban az Egyesült Államokban történt esetekkel kapcsolatban a közelmúltban derültek ki részletek. A Teslát…

13 óra ago

Itt vannak a magyar autótolvajok kedvencei, meglepő márka került a lista élére

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból kiderült, mely autókat lopják a leginkább Magyarországon. Bár a rendőrök…

14 óra ago

Tanulságos példa: négy cég áll készen, de London elhalasztotta az önvezető taxis projektet

Londonban elhalasztották a robottaxik bevezetését, miután nem zárult le az engedélyezési folyamat és technikai gondok…

3 nap ago

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette…

4 nap ago

Vasárnap hajnalban újra megnyílik a Flórián téri északi felüljáró

Augusztus 30-án, vasárnap hajnalban megindulhat a közúti forgalom a megújult északi felüljárón a Flórián térnél…

4 nap ago

Megvan az új király? Meglepő autómodell lett Európa kedvence

Az elektromos autók térnyerése újabb mérföldkőhöz érkezett Európában. A legfrissebb piaci adatok szerint 2026 júliusában…

6 nap ago