Júliusban további 44 százalékkal zuhant a tisztán benzines autók értékesítése Kínában, miközben az elektromos autók eladásai továbbra is növekedtek.
Kínában júliusban ismét látványosan szétvált az elektromos és a belső égésű motorral szerelt autók sorsa. A teljes személyautó-piac 3,9 százalékkal zsugorodott az előző év azonos hónapjához képest, miközben a tisztán elektromos modellek értékesítése 6 százalékkal nőtt.
Ezzel szemben a kizárólag benzines és dízelmotoros autók eladása brutális, 44 százalékos visszaesést produkált.
A kínai statisztikákban ráadásul könnyű elveszni, ugyanis az ország az összes tölthető autót új energiájú járműként kezeli. Ebbe a tisztán elektromos autók mellett a plug-in hibridek és a hatótávnövelős elektromos modellek is beletartoznak.
Júliusban a teljesen elektromos autók eladásai 6 százalékkal emelkedtek, miközben a plug-in hibrideké 21,1, a hatótávnövelős modelleké pedig 16,5 százalékkal estek vissza. Emiatt az összes új energiás autó értékesítése 3,9 százalékkal csökkent.
Az év első hét hónapját nézve még látványosabb a piac zsugorodása: a teljes kínai autópiac 12,5 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban. A hagyományos hibridek eladásai 4 százalékkal estek, miközben a tisztán belső égésű motoros autók továbbra is messze a legnagyobb visszaesést produkálják.
Közben az elektromos autók részesedése rekordmagasságba, 65,1 százalékra emelkedett az összes NEV-et is figyelembe véve.
Júliusban a kínai új energiájú autók exportja 147,8 százalékkal nőtt éves összevetésben, és ezek az autók már a teljes kínai járműexport 58,8 százalékát adták.
Kína 2024-ben vált a világ legnagyobb autóexportőrévé, miután évtizedeken keresztül Japán és Németország uralta ezt a piacot. Azóta sem mutatkozik annak jele, hogy lemondana vezető pozíciójáról, miközben világszerte egyre nagyobb a kereslet az elektromos autók iránt.
Forrás. totalcar.hu Kép: Illusztráció
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten. Már augusztus…
Tovább folytatódik a Közösségi közlekedés gyorsítása Program Budapesten: ennek keretében új forgalmi rend segíti augusztus…
Első blikkre úgy tűnhet, az új autók vásárlóit már csak a hatalmas képernyők, a mesterséges…
A mesterséges intelligencia azonnal rád szól, ha elkalandozol a volán mögött! A statisztikák szerint a…
Inkább már elkerülik a taxisok azokat a helyzeteket, melyek a drog, vagy az alkohol hatása…
A magyarországi használtautó-piac keresleti és kínálati trendjeiről közölt érdekes adatokat a Használtautó.hu. A statisztikák szerint…