A panaszok csak gyűlnek, a hatóságok vizsgálódnak, a Tesla pedig egyre nagyobb nyomás alá kerül.
Egyre nagyobb nyomást helyeznek a Teslára a tulajdonosok és a hatóságok egyaránt, mióta kiderült, hogy az elektromos működtetésű kilincsek életveszélyesek lehetnek. Nemrég egy német család halálra égett egy baleset után egy Teslában, miután kívülről nem tudták kiszabadítani őket az égő autóból. Sajnos ez nem egyedi: más hasonló eset is történt, például nem sokkal korábban például Torontóban is. A botrány kirobbanása óta egyre többen féltik gyermekeiket a Teslák hátsó ülésén utaztatni, miközben az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHTSA is szigorú vizsgálatba kezdett.
A szervezet csak szeptemberben indította el a vizsgálatot, amikor még csak kilenc tulajdonos fordult hozzájuk panasszal, ez a szám azonban időközben 16-ra nőtt. Ezért is döntött úgy az NHTSA, hogy a Hibavizsgálati Hivatalával (ODI) nekimennek a Teslának és kikérik az összes hozzájuk beérkező panaszt, lezárt és még folyamatban lévő pert, illetve minden egyéb áttervezéssel, teszteléssel kapcsolatos dokumentumot. Emellett nemcsak a gyártóhoz beérkezett iratokat szeretnék látni, hanem átvilágítják a kereskedőket és a szervizeket is, hasonló esetek után kutatva.
A jelenlegi vizsgálatok rámutattak, hogy ha egy kicsit is leesik a feszültség a Tesla 12 voltos rendszerében, akkor előfordulhat, hogy az elektromos működtetésű kilincsek leállnak. Ez pedig aggodalomra ad okot, ha egy cselekvésképtelen ember az autóban marad és nem tudja önerőből működtetni a mechanikus vésznyitókat. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos Model Y-okban a hátsó vésznyitókat nagyon mélyen elrejtették és pánikhelyzetben nem garantált, hogy bárki képes lenne ezeket megkeresni és működtetni.
Az NHTSA konkrét példákat hozott fel a frissen beérkezett panaszokból.
Egy nő például nem tudta kinyitni a Model Y-ja ajtaját, miközben a hátsó sorban volt gyerekülésben a 10 hónapos gyermeke. Az eset Florida államban történt nappal, amikor éppen 27 fok volt, tűző napsütés mellett. Mire a mentők kiértek és betörték az ablakot, a gyermekem izzadságtócsában fetrengett és sikítozott – emlékezett vissza az anyuka. A mentők szerint aggasztó volt a gyermek állapota, ezért kórházba szállították, ahol végül sikeresen kezelték.
A panaszosok között van olyan, akit egyszerűen csak kizárt az autója és 30 percet várt az asszisztens szolgáltatásra, mire kijöttek és adtak annyi áramot a 12 voltos akkumulátornak, hogy bejusson az autójába.
Többen azonban nem voltak ennyire türelmesek és inkább betörték valamelyik ablakukat
Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció
A szemtanú szerint az autóban fiatalok ültek, és üvöltött a zene. Brutális erejű ütközés képeit…
Ahogy beköszönt a hideg idő, az autógumi nyomásának ellenőrzése sokkal fontosabbá válik, mint azt a…
Ausztriában 2026-ban még lehet hagyományos, ragasztható autópálya-matricát venni, de 2027-től már csak a digitális verzió…
A város taxisait már az öltözködésükért is ellenőrzik: farmer, tréningruha és baseballsapka tiltólistán, kötelező az…
Akár 33 év börtönt is kaphat Akár 33 év börtönbüntetésre is ítélhetnek egy brit bokszolót,…
A gyanú szerint kenőpénzért cserébe engedtek át autókat a vizsgán. Hazánkban továbbra is előfordul, hogy…