Az innováció lehetővé teszi, hogy az autók, buszok és teherjárművek vezetés közben is energiához jussanak, ezzel forradalmasítva az elektromos közúti közlekedést.
A világon elsőként Franciaországban helyeztek üzembe olyan autópálya-szakaszt, amely dinamikus, vezeték nélküli töltőrendszerrel van felszerelve, lehetővé téve az elektromos járművek számára, hogy közvetlenül vezetés közben töltődjenek – írja az Interesting Engineering beszámolója alapján a hvg.hu.
A rendszert az A10-es autópályán, Párizstól mintegy 40 kilométerre nyugatra tesztelik valós forgalmi fázisban. A projektet megvalósító Vinci Autoroutes nevű cég közlése szerint a tesztek után egy másfél kilométer hosszú szakaszba építették be a töltést lehetővé tevő tekercseket, amelyeken teherautó, busz és személyautó is közlekedhet.
Az adatok alapján a rendszer 300 kW feletti csúcsteljesítményre volt képes, átlagosan pedig 200 kW feletti volt a teljesítménye.
Ennek a megoldásnak nagy előnye a hagyományos töltőpontokhoz képest, hogy a járműveknek nem kell megállniuk, hanem haladhatnak, miközben energiát vesznek fel.
Az történik ugyanis, hogy amikor egy vevőtekerccsel felszerelt jármű áthalad az útba ágyazott tekercsek felett, a mágneses mező elektromos áramot indukál a vevőben, amely vagy tölti az akkumulátort, vagy közvetlenül a motort hajtja meg.
A kivitelezők szerint ha bevezetik a rendszert a töltőállomások mellett, akkor jelentősen csökkenthető a nehézgépjárművekből származó szén-dioxid-kibocsátás. A logisztika jelenleg a teljes kibocsátás mintegy 16 százalékát teszi ki, így ez a fejlemény Franciaországban komoly előrelépés lenne a zöld átállásban.
Hasonló, vezeték nélküli töltőrendszert tesztelnek bajorországi, lombardiai, svédországi, amerikai, izraeli és dél-koreai autópálya-szakaszokon is.
Forrás: infostart.hu Kép: illusztráció
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…