Közös fellépéssel erősíti a taxis közösség és az utasok védelmét a Főtaxi Zrt. és a Budapesti Polgárőr Szövetség. Az ünnepélyes keretek között aláírt megállapodás célja, hogy még biztonságosabbá tegye a budapesti közlekedést, különösen az esti és éjszakai órákban.
A megállapodás értelmében a polgárőrök jelenléttel, szakmai iránymutatással és szükség esetén beavatkozással is segítik a Főtaxi munkatársait, különösen az éjszakai órákban és a forgalmasabb, nagyobb figyelmet igénylő városrészekben. A felek emellett rendszeresen megosztják egymással a közterületi helyzetre vonatkozó információkat, ezzel támogatva a még hatékonyabb polgárőri jelenlétet.
„Polgárőrségünk több mint 1300 tagja nap mint nap azért dolgozik, hogy Budapest közösségei biztonságban érezzék magukat. A Főtaxival való közös munka lehetőséget ad arra, hogy ott nyújtsunk támogatást, ahol igazán szükség van ránk – a fővárosi éjszakai közlekedésben, a taxisok és utasaik mellett” – mondta Kardos Pál, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke.
„A társadalmi felelősségvállalás jegyében kiemelten fontos számunkra, hogy utasaink és kollégáink biztonságban érezzék magukat, bárhol is közlekedjenek a fővárosban. Büszkék vagyunk rá, hogy ebben most a Budapesti Polgárőr Szövetséget tudhatjuk partnerünknek” – emelte ki dr. Károlyi Roland, a Főtaxi vezérigazgatója.
A Főtaxi elkötelezett amellett, hogy a taxis kollégák és utasaik számára minden helyzetben nyugodt, biztonságos környezetet biztosítson. A most elindított, példaértékű együttműködés más piaci szereplők számára is mintául szolgálhat, hozzájárulva egy még élhetőbb Budapest megteremtéséhez.
Forrás: markamonitor.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…