Ahogy az utóbbi években sok cég, úgy az Amazon is lenyesne magának egy szeletet az önvezető taxizás tortájából. Ehhez néhány éve saját, külön céget is alapítottak, amit Zoox néven érdemes keresni. Úgy tűnik, hogy egyelőre még messze vannak attól az állapottól, hogy élesben is utasokat szállítsanak.
Legutóbb április 8-án okozott balesett az egyik Zoox robotaxi Las Vegasban: az önvezető taxi nekiment egy személyautónak. A jármű épp tesztüzemben közlekedett, utasokat nem szállított, és szerencsére a vétlen autóban sem sérült meg senki.
A Zooxnál kielemezték az esetet és arra jutottak, hogy a robotaxi önvezető rendszere bizonyos forgalmi szituációkban pontatlan előrejelzést készíthet. Amikor a másik jármű lassan, a taxira merőlegesen közlekedik, a robotaxi rosszul mérheti fel a helyzetet, és nem biztos, hogy el tudja kerülni az ütközést.
Hozzátették, hogy az autó bár nem tudott elég ügyesen manőverezni, próbálta kezelni a helyzetet, és erős fékezéssel reagált. Amíg vizsgálták a baleset körülményeit, a Zoox egy időre felfüggesztett a robotaxik működtetését. Már ki is dolgoztak egy új szoftververziót, ami már fel van készülve az ilyen forgalmi helyzetekre.
Vissza is hívtak 270 robotaxit, hogy feltelepítsék rá az új, javított szoftvert. Az NHTSA, vagyis az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala már több vizsgálatot is indított a Zoox robotaxijaival kapcsolatban: 2024-ben például azért, mert olyan balesetet okoztak, amiben több motoros is megsérült. A vizsgálat még nem zárult le.
Forrás: totalcar.hu Kép: YouTube
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…
San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…