Aki elektromos autóra akar pályázni, most lépjen, a pénzszámláló ugyanis már az utolsó milliókat pörgeti. Hamarosan vége az e-autós támogatásnak.
Már csak 338 millió forint maradt abból a 30 milliárdos keretből, amit az állam az elektromos autók vásárlásának támogatására szánt. Ha így megy tovább, ez is elfogyhat pár napon belül, legkésőbb a hét végéig – hívta fel rá a figyelmet a Villanyautósok híroldal.
A céges flották zöldítését ösztönző kiírásra eddig 6600-an pályáztak, összesen 7600 autóra – ebből 6000 személyautó, a többi pedig elektromos tehergépjármű. A szerződések megkötése már javában zajlik, több mint 4800 aláírt megállapodásnál tartanak, a pénzek kifizetése pedig már 2700 pályázónál megtörtént vagy folyamatban van.
A hivatalos határidő március 31-e volt, de azóta is érkeznek folyamatosan a pályázatok. Hét közben napi 15-20 darab, ami körülbelül 80 millió forintnyi igényt jelent naponta. Ha folytatódik ez a tempó, akkor a mai nappal együtt körülbelül 4 napig, azaz e hét végéig tarthat ki a még meglévő 338 millió forintos keret.
A minisztérium egy friss posztjából azonban kiderül, hogy a jelentkezőknek engedik túllépni a 30 milliárdos keretet, hiszen arra számítanak, hogy lesznek olyanok, akik visszalépnek, vagy mégsem jogosultak a támogatásra.
„Márciusban minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsit és személyautót helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. A leginkább klímabarát állomány darabszáma a múlt hónapban nőtte túl a 75 ezret, már a 78 ezret közelíti. 2020 elejéhez képest ezzel tízszeresére bővült hazánkban a tiszta és csendes járműpark” ‒ olvasható az Energiaügyi Minisztérium bejegyzésében.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…