Categories: Hírek

Mennyivel csökken télen az e-autók hatótávja? Itt az eredmény

 

Egy brit autós szakportál, a Carwow hat elektromos autót tesztelt téli körülmények között. Arra voltak kíváncsiak, egy töltéssel ugyanazon az úton, ugyanazzal a vezetési stílussal hány kilométerre jutnak és ez a gyári hivatalos hatótávnak hány százaléka.

 

Az autók fűtését 20 fokra állították be, nagyrészt autópályán haladtak, végig együtt normális tempóban. Csak akkor kezdtek el óvatoskodni, amikor az akkumulátor már kritikus szint alá merült – idézi a teszt körülményeit a Totalcar.

 

A Polestar 4 volt a legközelebb a gyári hatótávhoz, annak 90 százalékát érte el és 536 kilométert tett meg.

Legtovább a Porsche Macan jutott, 512 kilométerre, ám ez csak a gyári adatok 82 százalékának felelt meg.

Tesla Model Y 473 kilométert tudott megtenni, ami a hivatalos hatótáv 79 százalékának felelt meg.

Ford Explorer EV 468 kilométer után állt meg, ami 78 százalékos teljesítmény.

Kia EV6-os 451 kilométert ért el, ez 107 kilométerrel kevesebb a gyári adatnál, aminek a 81 százaléka.

Az Audi Q4 E-Tron 431 kilométerre jutott, a hivatalos hatótáv 79 százalékáig.

 

Ez a leggyakrabban meghibásodó használt e-autó

Nemrég írtunk arról, hogy a német TÜV szakemberei használt elektromos autók hibáiról készítettek jelentést. Az ellenőrzött járművek 14,2 százaléka jelentős hibákkal küzd 4-5 évesen.

Az ebben a korosztályban ellenőrzött 111 jármű rangsorában a Tesla áll az utolsó helyen. A fékek és a tengelyek hibái mellett a Teslánál különösen sok a világítási hiba is. A gyártónak itt kellene fejlesztéseket végrehajtania, a tulajdonosoknak pedig nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a karbantartásra.

A VW e-Golf lényegesen jobban teljesít, 3,4 százalékos hibaaránnyal a kilencedik helyen landolt, és megnyerte a kompakt kategóriát. Szintén vezető helyen van a Hyundai Kona Electric 4,0 százalékos hibaaránnyal és a Mini Cooper SE 4,4 százalékkal.

Forrás: haszon.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

9 óra ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

2 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

2 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

2 nap ago

Hétvégén ismét felborul a megszokott közlekedés Budapesten

A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten…

3 nap ago

Megemelték a Flórián téri felüljárót

Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új…

4 nap ago