Egy kábítószerkereskedőt és két fogyasztót elfogtak, további tizenegy embert mintavételre állítottak elő a Budapest belvárosában tartott éjszakai akcióban.
Elsősorban a közterületek rendjére és a szórakozóhelyek környékére fókuszáló nagyszabású ellenőrzést tartottak 2024. november 15-én estétől másnap hajnalig Budapest V., VI. és VII. kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság által a Készenléti Rendőrség bevonásával szervezett, két belvárosi szórakozóhelyre is kiterjedő akcióban csaknem száz rendőr, több társhatóság, illetve a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesületet vett részt.
A kábítószerrel összefüggő bűncselekmények feltételezett elkövetőin túl elfogtak egy ittas vezetőt, három szabálysértés miatt keresett embert, bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak két személyt, és megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt.
A Budapesti Közlekedési Központ és a Közlekedési Hatóság 76 taxit is ellenőrzött; két gépkocsit soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek be, egyéb szabálytalanságok miatt négy jegyzőkönyvet vettek fel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői folyamatosan, de különösen csütörtök, péntek és szombat éjszakánként megemelt létszámmal vannak jelen a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros biztonsága érdekében, ilyen nagy létszámú, komplex ellenőrzést pedig minden hónapban szerveznek.
Forrás: police.hu Kép: YouTube
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…