Categories: Hírek

Az Audi kitalálta, a kínaiak megcsinálták a legfurcsább légitaxit

Ahogy az minden formálódó technológiára jellemző, a légitaxik történetében is láthattunk már jónéhány merész elképzelést, de a 2017-ben bemutatott Pop.Up még ezen az alapból is igencsak látványos területen is kiemelkedett a futurisztikus megjelenésével.

 

Az Audi, az Airbus valamint az Italdesign együttműködéséből született jármű tulajdonképpen egyszerre volt légitaxi és repülő autó, hiszen a koncepció szerint a kabinja a kerekeken guruló alvázra valamint a rotorokkal ellátott tetőszerkezetre is rögzíthető volt, vagyis egyszerre tudott repülni és az úton közlekedni. A Pop.Up Next aztán sok hasonló koncepcióhoz hasonlóan megrekedt a prototípusfázisban, 2018 óta pedig egyáltalán nem érkezett róla hír, azonban most nagyon úgy tűnik, hogy a kínaiaknak köszönhetően hamarosan mégis megvalósulhat valami nagyon hasonló.

A kínai GAC ugyanis a jelek szerint látott fantáziát a tervekben, 2023 elején pedig már nyilvános próbarepülést is végeztek a GOVE-val, amelynek a koncepciója merőben hasonlít a Pop.Up Nexthez – noha annál egy kicsit egyszerűbb. A GOVE esetében a rotorok nem választhatók le a kabinról, ugyanakkor az egészen kicsi, az Ehang-182-höz hasonló EVTOL rá tud csatlakozni egy kerekeken guruló alvázra, így hagyományos autóként is használható.

Az alváz egyben dokkoloként is funkcionál, így a járműnek elméletileg kiépített vertiportra (azaz a légitaxik számára létesített leszállóhelyre) sincs szüksége, hanem bárhol tud landolni, ahol van egy megfelelő alváz a számára.

Ahogy arról a Motor1 szakportál beszámolt, a GOVE szeptemberben megkapta a különleges repülési engedélyt a kínai hatóságoktól, nemrég pedig a Kínai Nemzetközi Repülési és Űrkutatási Kiállításon tűnt fel, ahol bemutatórepülést is tartottak vele. Az egyszemélyes járművet 12 rotor emeli a magasba és 200 kilométeres hatótávval rendelkezik, a GAC tervei szerint pedig két éven belül már utasokat is szállíthat Hongkong és Makaó térségében.

Forrás: raketa.hu Kép: YouTube

 

Double D

Recent Posts

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

7 óra ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

7 óra ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

1 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

1 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

1 nap ago

Lopják a töltőkábelt

Egyre riasztóbb méreteket ölt az e-autók nyilvános töltőállomásain a töltőkábelek ellopása Nyugat-Európa és az USA…

2 nap ago