A „nagykép” alapján valóban fölényben vannak a hibridek. Érdemes azonban megkülönböztetni őket. Akkor már más lesz a végeredmény.
Megelőzték a hibridek a magyar újautó-piacon a benzineseket. Az év első hét hónapjában forgalomba helyezett autók majdnem 45,3 százalékát sorolták a hibridek közé, miközben a benzinesek közel 31 százalékos részt mondhattak magukénak. A dízeleké a harmadik hely 12 százalékkal. Majd a tisztán elektromosok következnek 7,3 százalékkal, utánuk pedig a plug-in hibridek (PHEV-k) majdnem 5 százalékkal. Ez azonban csak a “nagykép”, a részletek mást mutatnak.
Ahogy arról a hibrides összeállításunkban beszámoltunk, ezeket az autókat egy kalap alá veszi egyebek mellett az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) statisztikája is. Ez azt jelenti, hogy a full hibrideket együtt számolják a mild hibridekkel (kisegítő vagy támogató hibridekkel), pedig jelentős eltérések vannak közöttük. Éppen ezért elkértük a Datahouse-tól a részletes idei adatokat, amelyekből kiderülnek a pontos számok.
Mégis a benzineseké a főszerep
| Üzemanyagtípus | Forgalomba helyezett új autók száma 2024 első hét hónapjában | Részesedés az újautó-piacon |
| Benzines | 22 079 | 30,7% |
| Mild hibrid | 21 482 | 29,9% |
| Full hibrid | 11 046 | 15,4% |
| Dízelmotoros | 8590 | 12,0% |
| Tisztán elektromos | 5235 | 7,3% |
| Plug-in hibrid | 3343 | 4,7% |
| Egyéb | 92 | 0,1% |
A Datahouse részletes adataiból tehát az látszik, hogy a benzinesek után jönnek a mild hibridek, amelyek messze vannak a „fullos” társaiktól. A különbségekről volt kollégánk, Gajdán Miki írt részletesen az alábbi cikkben . Így a hibridek hatalomátvételéről azért korai beszélni, bár az tény, hogy a full hibridek részesedése jelentős: majdnem minden hatodik új autó ebbe a kategóriába sorolható.
A mild hibridek kiemelkedően jó eredménye pedig elsősorban annak köszönhető, hogy az autópiacon legnépszerűbb modellek közé tartozó Suzukikat – a Vitarákat és az S-Crossokat – ilyen meghajtással szerelik.
Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…