Categories: Hírek

Idén már minden második eladott új autó hibrid hajtású

 

Egyre jobban szerepelnek az eladási listán a hibrid kategóriába tartozó személyautók Magyarországon: az év első nyolc hónapjában forgalomba helyezett mintegy 80 ezer új autónak már 51 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez az arány öt évvel korábban még mindössze 7 százalék volt. A tisztán benzinesek 30, a dízelesek pedig csupán 12 százalékos részaránnyal rendelkeznek. Eközben a teljesen elektromos autók részaránya is elérte az 7 százalékot.

 

A képet jelentősen árnyalja, hogy a DataHouse statisztikáiban szereplő hibrid kategóriába sorolt autók többsége mild hibrid jármű. Ezek nem alkalmasak önálló villanymotoros haladásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva – hangsúlyozza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – A mild hibridhajtás hazai elterjedésén néhány éve lendített, hogy egyre több népszerű márka kizárólag elektromos rásegítéssel felszerelt benzines modelleket kezdett árulni. Minderre a gyártókat a folyamatosan szigorodó uniós károsanyag-kibocsátási normák kényszerítik: különösen a tömegesen eladott kis- és alsó-középkategóriás autók esetében tudnak így autónként kevés, de összességében jelentős kibocsátási kvótát megtakarítani.

 

A dízelautók visszaszorulásának trendje immár 11 éve tart: míg 2013-ban részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében még 46 százalék volt, mostanra ez a hányad 12 százalékra csökkent.

A korábbi várakozásokhoz képest lelassult a tisztán elektromos hajtású autók térnyerése: az idei első nyolc hónapban 5753 új villanyautót értékesítettek, ami az összes értékesítés 7 százalékát teszi ki. A nyilvános töltők fizetőssé válása, a kapcsolódó kedvezmények folyamatos megnyirbálása, illetve a pályázati lehetőségek beszűkülése, és az árazás magas szintje miatt a potenciális vásárlók egy része egyelőre itthon is kivár – párhuzamban a külföldi tendenciákkal.

 

Az elérhetőbb árú, használt elektromos autók iránti igény ugyanakkor egyre nő a vásárlók körében, amit az is mutat, hogy a behozott használt autóknak immár 9 százaléka teljesen elektromos meghajtású. Idén augusztus végéig 6368 ilyen járművet regisztráltak, vagyis a hazai autópark villanyautós utánpótlása többségében nem az újautószalonokból, hanem a használtautó-kereskedésekből és a magánimportból származik. „Ennek az az elsődleges oka, hogy az egy-két generációval korábbi elektromos autók a nyugati piacokon jelenleg nagyon nyomott áron megszerezhetők, az értékvesztésük jóval nagyobb mértékű, mint a többi szegmensbe tartozó autóknak” – tette hozzá Halász Bertalan.

 

A behozott használt autók között idén is a benzinmotorral hajtott példányok részaránya a legmagasabb: 43 százalék. A dízelhajtású járművek aránya a 2021-ben tapasztalt 37 százalékos mélypontról mostanra 40 százalékra emelkedett vissza. A relatíve magas népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős diszkonttal érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon, emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, akkoriban még többnyire dízelmotorral gyártott modelljei.

 

A teljes hazai személyautópark továbbra is főként benzines autókból áll. 2023 év végén a 4,16 millió személygépkocsi 62 százalékában benzinmotor, 32 százalékában pedig dízelmotor üzemelt. Az alternatív meghajtású járművek szegmense egyelőre csupán 7 százalékot tesz ki, ebből a tisztán elektromos járművek aránya mindössze 1 százalék.

Forrás: autoszektor.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

2 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

2 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

2 nap ago

Hétvégén ismét felborul a megszokott közlekedés Budapesten

A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten…

3 nap ago

Megemelték a Flórián téri felüljárót

Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új…

4 nap ago

Régiónkban készül majd az első európai Toyota gyárban összeszerelt akkumulátoros elektromos Toyota

A Toyota a Magyarországot, Szlovákiát, Csehországot és Lengyelországot magába foglaló Toyota Central Europe elnevezésű, mára…

4 nap ago