Nem tudom, hogy hányszor és hogyan kellene elmondani: a tárhelyre érkező üzenetek fontosak lehetnek! Soha ne hagyd figyelmen kívül azokat! SOHA, SOHA, SOHA!
A következmények legújabb példája:
Kollégánk nem figyelgette rendszeresen a tárhelyét. Nem is kellene, hiszen minden tárhelyre érkező üzenetről email értesítés érkezik. Ő viszont ezt sem figyelte! Megvolt rá a magyarázata, hiszen éppen kórházban feküdt, és azzal volt elfoglalva, hogy életben maradjon…
A kórház után még hosszas utókezelésben kellett részt vennie.
Nos, ez alatt az időszak alatt érkezett tárhelyére egy Végzés: okmányellenőrzést kívánt tartani nála az illetékes kormányhivatal (ebben az évben éppen a taxisok kerültek sorra). Kollégánk beteg volt, nem figyelte, nem vette át, nem is látta. A második üzenetet sem. A harmadik már arról szólt, hogy vállalkozását megszüntették, adószámát bevonták… Íme az indoklás:
„Felhívom figyelmét, amennyiben egyéni vállalkozása jogszerű működését határidőn belül a végzésben megkért dokumentumok (képesítés, engedély, nyilatkozat) másolatával hitelt érdemlően nem igazolja, vállalkozása az egyéni vállalkozókról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 19. § (3) bekezdése alapján határozattal megtiltásra kerül, ezt követően a nyilvántartást vezető szerv (Nemzeti Adó-és Vámhivatal) hivatalból törli az egyéni vállalkozók nyilvántartásából!”
Persze kapkodtunk fűhöz-fához, beadványokat írtunk, méltányosságot kértünk, vis maiorra hivatkoztunk. Bármilyen segítőkészen állt hozzá egyébként a kormányhivatal illetése, az ő kezét is kötik a jogszabályok.
Mondhatnánk, hogy miért nem kezdett új vállalkozásba a taxis kolléga. Az ugyan elég sok utánjárással és költséggel járna (újabb nullás igazolások, új dokumentumok az adószám változás miatt, taxaméter és pénztárgép módosítás, stb.). A nehéz helyzetet azonban még fokozta, hogy emberünk éppen ebben az évben váltott katáról átalányadóra. Így az új vállalkozásában sem katás, sem átalányadós nem lehetne a hatályos rendelkezések szerint.
Jelenleg az ügy abban a stádiumban van, hogy várjuk a hatóságok válaszát és bízunk a segítőkészségükben. Az eredményre később visszatérünk.
Addig is: SOHA ne hagyd figyelmen kívül a tárhelyre érkező üzeneteket, még a betegágyadból sem (és itt nem az autóra gondolunk J).
-oli-
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…