Categories: Hírek

Újabb taxisok célkeresztben

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozóival közösen csapott le. A gyanú szerint a taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak.

 

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya három letartóztatott taxissal szemben zsarolás miatt folytat eljárást. A gyanú szerint a férfiak 2023 júniusától több budapesti kerületben, a budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében kialakított taxidrosztoknál kollégáiktól védelmi pénzt szedtek, és a turisztikailag frekventált helyeken csak a nekik fizető fuvarozókat engedték dolgozni, a többieket megfenyegették, majd elüldözték. Az illegális tevékenységet végző társaság vezetője az a 48 éves B. Tibor volt, akit tavaly novemberben a Fővárosi Törvényszék közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év fegyházbüntetésre ítélt.

 

Miután a nyomozók elfogták a három zsarolót, a felderítőmunkát tovább folytatták, és az elkövetői körrel kapcsolatban álló más taxisok tevékenységét is vizsgálták. Ennek során felmerült, hogy a társaság tagjai a napi több százezer forintos bevételüknek csupán minimális része után adózhattak, valamint a külföldi utasoknak a tarifa többszörösét számolták fel. Az adócsalás és túlárazással megvalósuló csalás miatt a pénzügyőrök a KR NNI munkatársaival közösen akciót szerveztek elfogásukra.

Augusztus 27-én közel 100 rendőr és NAV-munkatárs csapott le egyszerre öt helyszínen, ahol elfogásokat és kutatásokat hajtottak végre. Ebben a nyomozókon és a pénzügyőrökön túl részt vett a KR rendészeti állománya és a bevetési egysége is, míg a NAV-tól bűnügyi adatmentők, bűnjelkezelők, revizorok és bevetést támogatók.

 

Az akcióban a NAV hat taxit, számos taxiórát és POS-terminált, laptopokat, tableteket, valamint mobiltelefonokat foglalt le. A helyszíneken összesen 8 835 500 forintot, 9737 dollárt és 10 350 eurót foglaltak le. A rendőrök a kutatások során kábítószergyanús anyagokat is találtak, ezeket a későbbiekben szakértő vizsgálja. Ezzel összefüggésben kábítószer birtoklása miatt két taxissal szemben indult büntetőeljárás a BRFK-n.

 

Az NNI nyomozói a csalási ügyben egy férfit gyanúsítottként, míg hármat tanúként hallgattak ki. A rendőrségi eljárással párhuzamosan a NAV is nyomozást folytat.

Mivel az illegálisan működő hálózatnak további tagjai lehetnek, így az sem zárható ki, hogy a két hatóság közösen újabb akciót szervez, bővítve ezzel a gyanúsítottak körét.

Forrás: police.hu

Double D

Recent Posts

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

12 óra ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

1 nap ago

Dízelautója van? Készüljön fel, mert 2026-ban minden megváltozhat!

Európa gyors ütemben halad az elektromobilitás felé, és ennek az átállásnak az egyik legnagyobb vesztesei…

1 nap ago

Hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljáró felújításának második üteme – buszsávok segítik a közösségi közlekedést

Várhatóan október 31-én kezdődik a Flórián téri felüljáró déli hídjának műszaki átadás-átvétele, majd az ideiglenes…

2 nap ago

Új parkolási megoldások a főváros több kerületében – a Corvin-negyednél félórás várakozóhelyek és ételfutár-parkolók, Újpesten K+R hely létesült

Eddig kevésbé ismert, de annál hasznosabb újítás jelent meg a Corvin-negyedben és Újpesten: a BKK…

2 nap ago

Döntöttek, januártól itt is fizetős lesz a parkolás

Várhatóan már januártól még több helyszínen válik fizetőssé a parkolás Budapesten. A sok ingázóval indokolják…

2 nap ago