Categories: Hírek

Lesújtó hírt közölt a minisztérium: 40 ezer autós pénztárcáját érinti

 

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlése szerint a zöld rendszám fehérítésével járó költséget az autó tulajdonosának kell kifizetnie. Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak.

 

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) csütörtökön azt közölte, hogy szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak az első belföldi forgalomba helyezés során. Az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken pedig legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni a rendszámtáblát fehér alapszínűre.

 

Totalcar megkereste a minisztériumot, hogy a rendszámcsere kinek a terhe lesz, illetve hogy lesz-e lehetőség az ingyenes cserére. A minisztérium azt közölte, hogy a rendszám fehérítésével járó költséget az autó tulajdonosának kell kifizetnie. Egy rendszámtábla-pár esetében ez 8500 forintot jelent, míg egyedi rendszámtábla esetében 15 ezer forint/pár. A minisztérium válasza szerint ez 40 ezer autót érint – nagyjából ennyi plug-in hibrid autót helyeztek forgalomba Magyarországon.

 

Jelenleg mintegy 60 ezer darab elektromos autó és 240 ezer fehér rendszámos hibrid van forgalomban Magyarországon.

A döntés indoklását komoly vizsgálat előzte meg, amelyet az Európai Számvevőszék is figyelemmel kísért az évek során. Arra jutottak, hogy az emberek ritkán töltik plug-in hibrid autóikat, így pedig képtelenek tartani a gyár által megadott fogyasztási és kibocsátási értékeket. Több felmérés is rámutatott, hogy ezen autók kibocsátása gyakran a háromszorosa is lehet annak, amit laboratóriumi körülmények között mértek.

 

Már több mint a fele elfogyott a népszerű kormányzati támogatásnak

Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint a vállalati e-autó program keretében a legnagyobb arányban személyautókra kértek támogatást a cégek.

Forrás: economx.hu Kép: Illusztráció

 

Double D

Recent Posts

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

24 óra ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

24 óra ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago

A Volkswagen jelölné a szintetikus üzemanyagot, sima benzinre pedig letiltana

Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…

4 nap ago

Megrongálta autója kerekét egy kátyú? Ezt kell tennie

A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…

5 nap ago