A különadók miatt elmaradhatnak beruházások, ez a GDP-ben látszani fog. Másfél éve azt látom, hogy több a lyukfoltozás, mint a stratégiai gondolkodás – mondta Hernádi Zsolt hétvégén Esztergomban, az MMC Feszt kerekasztal beszélgetésén.
A Mol elnök-vezérigazgatója azért kritizálta a kormány hiányokat befoltozni igyekvő gazdaságpolitikáját nemrég megjelent írásában, mert annak hatásai nem csak az olajvállalatot érintik.
Nem szabad lebecsülni annak kockázatát sem, hogy egy ország mennyire kiszámítható – mondta.
Az írásra nem érkezett se hivatalos, se nem hivatalos válasz, de odafigyelhettek rá, egyes területeken költségcsökkentést rendeltek el – mondta Hernádi Zsolt. Nem mindegy, meddig hivatkozunk haváriára.
Úgy vélte, nem érthető az ukránok olajszállítást érintő korlátozása. A kőolajszállítás az adriai vezetéken is megoldható, de a horvát állami kőolajszállító pozícióit kihasználva az európai árak 4-5-szörösére emelte a tranzitdíjat és nem adott hosszútávú szerződést – mondta.
Hernádi Zsolt nem tart üzemanyaghiánytól.
“Hamarabb lesz üzemanyaghiány olyan intézkedésektől, mint az árstop. Amíg mi nem szólalunk meg, addig nem kell aggódni” – fogalmazott. A Molnak 700 millió dolláros kiadást jelentene az átállás az oroszról más olajra. Amikor a szakciókról döntöttek, volt arra ígéret, hogy ehhez hozzájárulnak. Mostanra írásba is adták, hogy nem fognak hozzájárulni – válaszolta az elnök vezérigazgató Rónai Egon műsorvezető kérdésére, majd hozzátette, orosz típusú kőolajat a tengeren keresztül is be lehet szerezni, csak jóval drágábban.
Az elektromos autózás jövőjéről elmondta, nem lehet végrehajtani azt a döntést, hogy 2035 után ne készüljenek autók belsőégésű motorral. Nincs elég alapanyag az akkumulátorok gyártásához, a villamos hálózat sem bírja a terhelést és az emberek sem akarnak ilyem mértékben autót cseréni – fejtette ki Hernádi Zsolt.
Forrás: autoszektor.hu Kép: YouTube
Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…
Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…
A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…
Az autónak tudnia kell, hogy E-fuelt, vagy hagyományos üzemanyagot kapott-e. Nem is olyan régen az…
A szokottnál jóval hidegebb és jegesebb január miatt felgyorsult a kátyúképződés a hazai utakon –…