Categories: Hírek

Dugi traffipax lesi a száguldó autósokat egy budapesti bevezető úton

A fák közül fürkésző „traffiboxot” és társait néhány napja már a Google Maps és a Waze közösségi autós applikáció is felfedezte. A készülék előtti szakaszon 90 kilométeres óránkénti sebességgel lehet száguldani, ott azonban már csak 70-nel.

 

 

Dunakanyarból Budapestre tartó autósok a budai oldalon sokat kínlódnak a rendszeres torlódások miatt, így aztán a késlekedésüket gyakran gyorshajtással igyekeznek kompenzálni.

A 11-ES FŐÚT BEVEZETŐ SZAKASZÁN NEM RITKA, HOGY 80-90-100 KM/Ó SEBESSÉGGEL ÉRKEZNEK BÉKÁSMEGYER TÉRSÉGÉBE, ami eddig – a baleseteken kívül – nem jelentett problémát számukra. A közlekedésbiztonság mindenhatósága azonban ezt az útszakaszt is elérte.

NÉHÁNY HETE TRAFFIBOXOT TELEPÍTETTEK A KÉTSZER KÉT SÁVOS BATTHYÁNY UTCÁT ELVÁLASZTÓ FASORBA.

Vigyázat, nem Don Quijote!

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy az újdonsült sebességmérő doboz korántsem egyedi példány. Az Óbuda.hu nemrég közölte, hogy

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ELKÖTELEZETT A GYORSHAJTÓK ELLENI KÜZDELEMBEN, és ennek jegyében közel egy évnyi előkészítő munka után, 85 millió forint összegű saját forrásból a rendőrséggel közösen traffipax-pontokat telepítettek a kerület legforgalmasabb útszakaszain.

Bőven vannak társai

Az már tavaly eldőlt, hogy a III. kerületi képviselő-testület a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben traffiboxokat, vagyis sebességmérő műszert befogadó kültéri egységeket telepít Óbuda-Békásmegyer legforgalmasabb útszakaszain:

  • Szentendrei út – Madzsar József (Hadrianus) utcai csomópont
  • Szentendrei út – Pünkösdfürdő utcai csomópont
  • Szentendrei út – Mátyás király úti csomópont
  • Szentendrei út – Aquincum
  • Vitorla utca – Nánási út
  • Szentendrei út – Kaszásdűlő
  • Vörösvári út – Váradi utca (2 db traffibox)
  • Bécsi út – Vörösvári úti csomópont, valamint
  • Bécsi út – Váradi utcai csomópontoknál tervezi felszerelni.

A döntést követően az önkormányzat 85 millió forint összegű saját forrást biztosított a beruházáshoz, így az első telepített traffipaxok már működésbe is léphettek.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat ezekkel a beszerzésekkel kíván hozzájárulni ahhoz a Fővárosi Önkormányzat által deklarált fő célkitűzéséhez, hogy 2030-ra a jelenlegihez képest felére csökkenjen a halálos közlekedési balesetek száma Budapesten.

Forrás: economx.hu Kép: illusztráció Kép: Google Maps

Double D

Recent Posts

Elektromos autó támogatás újratöltve

Újabb bővítés és határidő-hosszabbítás a villanyautó támogatási programban. A kormány újabb módosítást hajtott végre a…

1 óra ago

Fókuszban a józanság az utakon

A rendőrség 2026. február 9–15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart. Az országos akció…

1 óra ago

Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében

Felfüggesztett börtönre ítélte kétszázmillió forintos csalás és vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszék a 20 évvel…

1 nap ago

A CATL és a Changan piacra dobta a világ első nátriumion-akkumulátoros személyautóját

A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját…

1 nap ago

Egy kátyú, és oda akár a fizetése fele: brutális pénzbe fájhat az autósoknak egy defekt

Egy rossz pillanat, egy sunyi gödör az aszfalton és már kész is a baj: defekt,…

2 nap ago

Minimálbér és járulékok 2026

A főfoglalkozású egyéni vállalkozók járulékaikat legalább a minimálbér után kötelesek megfizetni. A minimálbér pedig –…

4 nap ago